Implom ’19

implom_orszagos_sav

Január 31. és február 2. között zajlott le a középiskolások számára egységes követelményeket felállító Implom József Helyesírási Verseny erdélyi döntője, a hagyományokhoz híven a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum nagy múltú épületében. Iskolánkat ezen a rangos megmérettetésen Sallai Krisztina és Sisa Csenge a IX. A, Juhász Alexandra a X. A, valamint jómagam, a XII. C osztály tanulója képviseltük az ehhez megfelelő elszántsággal és buzgalommal felvértezve, Szente Gabriella tanárnő kíséretében. 

A nagy esemény megnyitójára február 1-jén került sor a korábbiakban már megtapasztalt és megszokott ünnepélyes keretek között. Eme ünnepélyességet vitathatatlanul fokozta az is, hogy a tradíciótól eltérően a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Terme adott otthont e ceremóniának, melyet már ténylegesen a várva várt verseny követett a Törökországi levelek írójáról elnevezett Kriza János utcai középiskolában. Hangsúlyozni érdemes, hogy a hangfelvétel formájában lejátszott tollbamondás és az azután kiosztásra bocsátott feladatlap egyaránt megegyező volt a IX–XII. évfolyamok tanulói számára, az első 9 (a kialakuló holtversenyek miatt 14) versenyző évfolyamtól függetlenül juthatott tovább a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban később megrendezendő Kárpát-medencei fordulóra. Az erdélyi szakasz jelenlévő résztvevőinek száma 71 volt.

A program összeállítóinak érdeme, hogy általuk betekintésre jogosultunk a Székely Nemzeti Múzeum érdekfeszítő kiállításaira, este pedig a helyi Tamási Áron Színházban volt szerencsénk egy nem mindennapi folklórelőadást megnézni. Vacsora után ugyanott táncházat is rendeztek a számunkra.

Az eseménysorozat záróakkordjaként szolgáló eredményhirdetés másnap reggel zajlott le, ugyancsak a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. Ennek keretében okulhattunk hibáinkból, megerősítést nyerhettünk az egyes feladatokra megadott jó válaszainkat illetően, mindezt azzal a tanulsággal, hogy a jövőre nézve körültekintőbbek és magabiztosabbak legyünk a helyesírás tekintetében, mint ahogy ez a nyitóünnepségen is elhangzott.

[Fotó: Juhász Alexandra]

« A 2 »