Karácsonyi néphagyományt idéztek fel a negyedikesek

negyedikesek_elokaracsonya_sav

December 19-én, szerdán délután a Tóth Árpád teremben a negyedik osztály diákjai mutatták be karácsonyváró műsorukat tanítónőjük, Khell Jolán vezetésével. 

A karácsonyi műsor első részében énekeket, zongora- és citerajátékot hallhattak, láthattak a jelenlévők. A második rész a regölésről szólt, amely egy ősi magyar népi szokás, egy természetvarázsló rítus volt. Eredetileg a téli napfordulóhoz kapcsolódik, de a kereszténység hatására Karácsony két napjához, Szent István ünnepéhez társítják. A Szent István napjához kötödő néphagyomány azon alapult, hogy volt két ökör, amelynek szimbolúma a kolbász, perec, mogyoró, komló és aprópénz. Az előadás befejezésekor a gyerekek közösen el is fogyasztották az ételt.

A szülői bizottság jóvoltából a negyedikesek ajándékot is kaptak, egy-egy doboz csokit, végül pedig a közönséggel együtt elénekelték a „Mennyből az angyalt”.

[Fotó: László Ferenc, Veres János]

« A 2 »