Kifordulás – Petőfi visszatér

kifordulas_petofi_visszater_sav

„Ti, kik erős lélekkel birván meg nem szeppentek a harci morajtól, halljátok szavamat!” – szólt Petőfi a IX. A, X. A, B, C, illetve a XI. A és C osztály diákjaihoz. November 9-én, pénteken iskolánk dísztermében Molnár Bence mutatta be Kifordulás című egyéni műsorát, melyet Petőfi Sándor műve, A helység kalapácsa nyomán készített el. Az előadó színművész, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatának tagja. 

A színművész egymaga játszotta el valamennyi szerepet. Megkülönbözetésük érdekében kalapot, sapkát és más kellékeket használt. A hallgatóságot is bevonta a történetbe improvizált mondatokkal, vicces tekintettel, vagy kellékek átadásával. Sőt, még táncolt is kettőjükkel! A színjátszást sokszor zene kísérte, így még nagyobb nevetést tudott kiváltani a nézőkből.

Először az eredeti művet láthattuk, majd két másik változatát, melyeket fokozatosan ültetett át a mai világba. Például, verés helyett fegyvert használt, népdal helyett pedig rappelt.

Mikor a közönség lelkesen visszatapsolta volna a lelkes előadót, ő ismét szereplőt váltott, de ezúttal magát Petőfit játszotta. Petőfit, aki mennydörgő hangon megszidja a művészt, amiért gúnyt űzött az ő verséből. A színművész azzal válaszol, hogy változnak az emberek, ezért a művet is meg kell egy kicsit változtatni ahhoz, hogy a mai emberek nyelvén szóljon.

Kérdésünkre Molnár Bence a következőképpen nyilatkozott az előadásról:

„Ez egy nagyon régi előadás, 2012-ben mutattam be az első változatát. Azóta sokat változott. Ez volt a 109. előadásom. Azt gondolom, hogy nyitva áll mindenki számára, hogy saját maga szűrje le a tanulságot. Az alapötlet a játék fogalma volt. Célja, hogy a játszani tudás és a játékra való emlékezés megmaradjon az emberekben, akkor se felejtsék el, ha felnőnek. A játék életkortól független, örök. Ez magára a játékmódra is érvényes, és az improvizációra is. Az egész előadásban a játékosságon volt a hangsúly.”

A Kifordulás című előadás megszervezését a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatta.

[Fotó: Máthé Johanna]

« A 2 »