„A különböző véleményeknek el kell férniük egymás mellett” – Október 6-i koszorúzáson, Aradon

oktober_6_2018_sav

A hűvös reggel után verőfényes napsütésben, szinte nyári melegben gyülekeztek az ünneplők 2018. október 6-án, délben 1 órakor a Szabadság-szobornál, majd délután fél 5-kor a Vesztőhelyen. Mint minden évben, iskolánk pedagógusai és diákjai is részt vettek a megemlékező ünnepségeken. 

A Megbékélés terén, a Szabadság-szobor előtt a román és a magyar himnusz, illetve Beethoven Örömódájának lejátszása után sorrendben Călin Bibarț, aradi alpolgármester, Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke, Vasilică Damian alprefektus, Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, illetve Faragó Péter képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke szólt a jelenlévőkhöz. „Meg kellene tudnunk egyezni abban, hogy a különböző véleményeknek el kell férniük egymás mellett. (…) Meg kellene tudnunk egyezni abban, hogy egy nemzeti közösség identitásának megerősítése, megőrzése el kell tudjon férni, és el is férhet egy másik nemzetnek, egy másik népnek az identitása mellett. Ez a békés együttélés alapfeltétele, a kölcsönös tisztelet, az emberi méltóság elfogadása és tisztelete.” – hangsúlyozta Kelemen Hunor. Az ünnepségen jelen volt Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Mille Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kiss László ezredes, katonai attasé (a Magyar Honvédelmi Minisztérium részéről), Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, Iustin Cionca Arad megyei tanácselnök, Bognár Levente alpolgármester, ft. Kalna Zsolt, a magyarországi és erdélyi minorita rend tartományfőnöke, illetve Traian Cresta, a magyar országgyűlés román nemzetiségi szószólója.

A gyásznap délután a vesztőhelyi obeliszknél ökumenikus gyászszertartással és koszorúzással végződött. A korábbi évekhez hasonlóan, az aradi és Arad megyei politikai és civilszervezetek, egyházi, oktatási és közintézmények képviselői, illetve a külhoni vendégek idén is a Csiky Gergely Főgimnázium diákjainak közreműködésével koszorúztak. A Csiky Gergely Főgimnázium részéről Spier Tünde igazgató, Tóthpál Renáta igazgató-helyettes, Sisa Renáta (XII. C) és Kecskés Lóránt (XII. A) koszorúzott. Az Alma Mater Alapítvány képviseletében Hadnagy Éva ügyvezető elnök és Spier Tünde ügyvezető alelnök tisztelgett a hősök emlékműve előtt.

Mindkét megemlékezésen jelen volt dr. Horváth László, az 56-os Szabadságharcos Lovagrend nagymestere, a csikys diákokat oly sokszor vendégül látó budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum egykori igazgatója, az 56-os Szabadságharcos Lovagrend Kisapród Tagozatának képviselői pedig díszőrséget álltak a Szabadság-szobornál, illetve a Vesztőhelyen is.

[Fotó: Ilona János]

« 1 A 2 »

Képzőművészeti pályázat a Tóth Árpád-évfordulón
Licisták a Babeş–Bolyai Tudományegyetem nyílt napjain

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

1 + 8 =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..