Élő Bolygó Nyári Egyetem

elo_bolygo_egyetem_sav

Az Élő Bolygó Nyári Egyetem a Babeș–Bolyai Tudományegyetem által szervezett nyári tábor volt Kolozsváron július 16–29. között, biológia, ökológia és geológia témakörökben. A kéthetes táborral főleg azokat a magyar nyelven tanuló diákokat célozták meg, akik ősszel kezdik utolsó középiskolai évüket, de fiatalabbak is bátran jelentkezhettek. 

A résztvevők betekinthettek az egyetemi életbe, előadásokon, illetve gyakorlati foglalkozásokon vehettek részt. Alább a rendkívül tartalmas két hét alatti saját élményeimből szeretnék egy kicsit szemelgetni.

Az általános menetrend a következő volt: délelőtt előadások, délután gyakorlat, este pedig szabad program. Lehet, kicsit szigorúan hangzik, de „tanulás” címszó alatt például meglátogattuk a Fellegvárat, a botanikus kertet, a Rózsák parkját, a Mikó-kertet, illetve Tordára utaztunk.

Első „oktatási” napunkon a városnézésé volt a főszerep, betekintést nyertünk Kolozsvár történelmébe, majd szaktanárok segítségével megismerkedtünk a hely geológiájával és élővilágával. A Fellegvár és a Rózsák parkja mellett még meglátogattuk a Házsongárdi temetőt is, így a nap végén mindenki ki volt merülve a mintegy 23 km sétától, amit megtettünk!

Első kirándulásunk alkalmával a Bükki-erdőben figyelhettünk meg erdélyi őshonos gombákat, tanulás céljából gyűjtöttünk is belőlük, szórakozásként pedig elmentünk az Adrenalin Parkba. Mindenkinek ajánlom, felejthetetlen élmény volt! Második héten az egyik legklasszabb program a tordai kirándulás volt. Először a sóbányába mentünk le, amit idegenvezető segítségével körbejártunk, majd kaptunk egy órányi szabadidőt, hogy szórakozzunk és kikapcsolódjunk a hatalmas bányában, ahol még egy óriáskereket is felépítettek! Ezután a Tordai-hasadékot látogattuk meg, a túrát azonban nem tudtuk befejezni a leszakadó eső miatt. Részben kár, mert a táj gyönyörű volt, így azonban kalandos visszaútban volt részünk a csúszós szikláknak köszönhetően 😀

Összességében megérte elmenni a táborba, mivel két hét alatt (persze a tanulás mellett) rengeteg szép dolgot láttunk és tapasztaltunk, a tábor végére pedig szoros és tartós barátságok kötődtek a résztvevő diákok között. Melegen ajánlom bárkinek, jövőre használjátok ki a lehetőséget!

« A 2 »