Kevermes, az „Emlékezet tábora”

kevermes_sav

Július 20-tól a Csiky Gergely Főgimnázium hat diákja vehetett részt egy élményekben gazdag héten a kevermesi „Emlékezet táborban”. 

A szervezők kifogyhatatlan lelkesedésének köszönhetően belekóstolhattunk a könyvkötés rejtelmeibe, a bádogozás fortélyaiba, megismerkedhettünk a falu történelmével, végiglátogatva az emlékhelyeket, köztük az 1848-as szabadságharc hőseinek emékére idén felállított emlékművet. Nagy élmény volt számunkra a Szolnoki Repülőmúzeum, a RepTár, ahol testközelből csodálhattuk meg a légijárműveket. Egyedülálló repüléstörténeti kiállítóhely ez, ahol a számos kiállított repülőgép mellett interaktív eszközök teszik különlegessé a látogatást. Mi is kipróbáltuk a repülőgép szimulátort.

Gyulán az Erkel Ferenc Emlékházban töltöttünk néhány órát, majd a Ladics házban a XIX. század elejéről fennmaradt, múzeummá alakított lakóházat tekinthettük meg, annak teljes bútorzatával, korabeli használati tárgyaival. Így megismerhettük a dualizmus kora, illetve a két világháború közötti Magyarország polgári kultúráját. A vár melletti 48-as emlékműnél fejet hajthattunk hőseink előtt.

Persze nem maradhattak el a tábor állandó programjai sem: az íjászverseny, a kürtőskalácssütés és a sok játék. A tábor családias hangulatát mi sem igazolja jobban, hogy két résztvevő itt ünnepelte meg a születésnapját.

Köszönünk mindent Vili bácsinak és Olgi néninek, az egész Bozó családnak és mindenkinek, aki a szervezésben részt vett. Maradandó élmény volt.

[Fotó: Farkas Krisztián (Zenta)]

« A 2 »