Osztálykirándulás Sonkolyosra

sonkolyos_7_sav

A hetedik osztállyal úgy döntöttünk, hogy idén, 2018 nyarán is szeretnénk egy osztálykirándulással emlékezetesebbé tenni a vakációt. A választás Sonkolyosra esett, mint a tábor színhelyére, július 10–13. között. 

Amikor Back Mária osztályfőnök és Rónai Helén testneveléstanár kíséretében megérkeztünk, igen érdekes látvány fogadott minket. A szállás egy nagy telekből állt, ami telis-tele volt parkoló lakókocsikkal, melyek arra szolgáltak, hogy ottlétünk alatt bennük töltsük az éjszakákat. Természetesen mi nem feltétlenül vettük igénybe ezt a szolgáltatást. Ezek egy kényelmes lakosztály méretétől egy cipősdobozéig terjedtek, de ennek ellenére mindegyikben négyen laktunk. Legalábbis elméletileg.

A telken továbbá található volt egy kis focipálya és egy hatalmas medence. Napközben érdekesebbnél érdekesebb programokban vehettünk részt, mint például barlangászás, túrázás, vadvízi evezés, paintball, íjászat vagy a legéletveszélyesebb, a fazekasműhely meglátogatása. Olyan, be nem tervezett programok gyakorlására is sor került, mint a macskagondozás, a sziklamászás, az éjjeli kommandózás, vagy éppen a kocsimosás (belülről). Hazafele jövet pedig meglátogattuk a váradi aquaparkot, valamint a helyi KFC-t.

[Fotó: Back Mária]

« A 2 »