Spanyolországi naplójegyzetek (III.) – Erasmus+ projekttel Granadában

erasmus_spanyolorszag_3_sav

Naplójegyzet-szerű beszámolónk befejező részéhez érkeztünk. A Csiky Gergely Főgimnázium 10 közgazdaság szakos tanulójának a Let’s Benefit című Erasmus+ projekt keretében Spanyolországban töltött második hetét foglaljuk össze, amely kiértékeléssel, tengerparti élményekkel, majd pedig a hazaúttal ért véget. 

10–13. nap: május 7–13., hétfő – csütörtök

A második hét első négy napja egyformán telt. Délelőtt dolgoztunk a szakmai gyakorlatra beosztott munkahelyünkön, ebéd után pedig nagyokat sétáltunk a városban. Granada szépségeivel nem tudtunk betelni, és mivel az idő is jobbra fordult, minden lehetőséget kihasználtunk, hogy a város utcáin csavarogjunk és magunkba szívjuk egyedülálló hangulatát.

Kedd délután elbúcsúztunk Tóthpál Renáta aligazgatónőtől, aki sajnálatos módon nem tölthette velünk a második hetet, mert otthon vártak rá a feladatai.

Csütörtök délután nagytakarításra került sor az apartmanban, ahol laktunk, mert házigazdáink péntekre jelentkeztek be ellenőrzésre és a lakás átvételére, hiszen szombat reggel készültünk elutazni. Ebben a két hétben azt is megtanultuk, hogy milyen az, amikor 12 személy együtt él, megosztja az örömöket, de a feladatokat is. Megtanultunk jobban vigyázni a rendre magunk körül, azt, hogy tisztán hagyjuk a fürdőszobát az utánunk következők számára és takarítsunk, mosogassunk, amikor ránk kerül a sor. Az elején kisebb súrlódások adódtak, de a második hétre már mindenki megtanulta és betartotta a szabályokat.

14. nap: május 11., péntek

Utolsó teljes napunk Granadában. Kezdetét vette a búcsú. Először munkahelyi kollégáinktól köszöntünk el, majd a projektvezetők székházába mentünk, a M.E.P.-hez, ahol egy felmérésre, záró értékelésre került sor. Megírtunk egy összefoglaló dolgozatot arról, hogy mit tanultunk, illetve személyes interjúkon is átestünk. Mind a szóbeli, mind az írásbeli vizsgát értékelték és aki jól teljesített, megkaphatta a projekt sikeres zárásáról szóló igazolást. Szerencsére mindannyian jól boldogultunk és még dicséretben is részesültünk, a viselkedésünk és a munkához való hozzáállásunk tekintetében. Érdekes volt, hogy nem csak ők értékeltek minket, nekünk is értékelni kellett az ő munkájukat: mi tetszett, mi nem, milyen új dolgokat sajátítottunk el stb. Ezt az alkalmat egy, a spanyolországi vezetőkkel közös csoportkép elkészítésével zártuk. Itt szeretnénk nekik köszönetet mondani a remek szervezésért és a sok élményért, amelyben részünk lehetett: Mari Carmen Espartero és Jesús Delgado igazgatóknak, illetve Remus Petru Manolache gyakorlatvezetőnek, aki nagy meglepetésünkre még románul is tudott.

15. nap: május 12., szombat

A M.E.P. vezetői egy szép ajándékkal leptek meg mindket. Felajánlották, hogy szombaton korábban bekísérnek Malagába, így a repülőgép indulása előtt még eltölthetünk néhány órát a tengerparton. Délelőtt 11 órától délután 4 óráig a tengerparton lehettünk, ez mindenki számára egy álom volt. Most az idő is kedvezett. Mindnyájan nagyon élveztük a fürdőzést, napozást. Azután pedig irány a reptér! Este 9-kor, némi késéssel landolt a repülőgép. Fül újra bedugult, pupilla megint kitágult… Mit jelent ez? Repülééés…

Ez a két hét úgy elrepült, mintha nem is lett volna. Nagyon szép két hét volt! Nagyon sok élményben volt részünk, sokat tanultunk, fejlődtünk általa. Mindenki úgy gondolta, hogy még (legkevesebb) néhány napra szívesen maradt volna.

Köszönjük ezt a lehetőséget főként Tóthpál Renáta aligazgatónőnek, a projekt megálmodójának és koordinátorának, illetve Fekete Karolina angoltanárnőnek, aki vállalta a kísérő szerepét és nem utolsó sorban az Erasmus+-nak az anyagi támogatás biztosításáért. Reméljük, lesz még lehetőségünk hasonló projektben részt venni, és mindenkit arra buzdítunk, hogy ha adódik ilyen alkalom, használja ki, jelentkezzen, mert megéri!

[Fotó: Nagy Dorottya]

« A 2 »