A negyedik hardverdiagnosztika

hardverdiagnosztika_2018_sav

A IX. A osztály tanulói idén is összefoglaló gyakorlati munkával, hardverdiagnosztikával zárták a számítógép összetevőinek tanulmányozását. A csoportmunka során szerzett ismeretek és készségek a számítógépek működésének alaposabb megértéséhez, illetve az egyszerűbb hibák javításához is hasznosak lehetnek, akár az otthoni, akár – később – a munkahelyi tevékenység során. 

Hat csoportra osztva, egy-egy csoportfelelős irányításával láttak neki a munkának a diákok március 16-án, pénteken: az előkészített (régebbi, de működőképes) számítógépek technikai jellemzőit és a telepített szoftverek paramétereit kellett hogy meghatározzák a kapott leírás alapján. A kérdések egy részét (processzor, belső memória, alaplap, videokártya, lemezmeghajtók, operációs rendszer, irodai programcsomag, víruskereső szoftver pontos típusa, jellemzői) egy ingyenes segédprogram (CPU-Z), illetve a Windows segítségével válaszolhatták meg, a többihez viszont (merevlemez, optikai lemezmeghajtó, tápegység paraméterei, gyártója, becsült ára stb.) a megfelelő alkatrészek kiszerelése és azonosítása volt szükséges. Közben, segédletként, az internetet és az órai jegyzeteket is használhatták.

A IX. A-sok komolyan vették a feladatot, többnyire pontos és részletes válaszokat adtak a kérdésekre, s nem utolsó sorban ügyesen bántak a „szikével”, azaz a csavarhúzóval is. A hat csoportból ötnek sikerült mindjárt az összeszerelés után beindítania a számítógépet, egy csoport esetén kábelcsatlakozási hiba miatt nem reagált a gép az „újraélesztésre”.

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »