„Vannak napok, melyeket nem felejtünk el…” – Március 15-e a Csiky Gergely Főgimnáziumban

2018_marcius_15_sav

„Ne törődj vele, hogy mit mondanak / Az vagy, akinek tartod magad / Még akkor is, ha szembe fúj a szél”. Az idei március 15-i iskolai ünnepséget a Csiky Gergely Főgimnázium kórusa nyitotta meg egy változatos dalösszeállítással. Kisvárdai-Spier Tamás és Lukács Krisztián (VII. o.) népdalokat énekeltek, majd Andó Áron és Kecskés Tamás X. A osztályos tanulók sárközi verbunkot táncoltak a Kossuth Lajos táborában című nótára, melyet Almási Dóra (IX. A) és Szlaukó Vivien (IV. B) citerán kísértek. Ezután Bródy János Szabadnak születtél és Csézy Itthon a legjobb… című dala következett a kórus előadásában, Sallai Krisztina (VIII. o.) gitárkíséretével. 

A hetedik osztályos Rónai Zoltán Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét szavalta el, majd a Vékony Zsolt tanár úr által felkészített gitárosok a Kossuth Lajos azt üzente című dalt játszották el, miközben a tanár úr kérésére az éneklésbe a közönség is bekapcsolódott. „Vannak napok, melyeket nem felejtünk el…” A fellépők sorát Dobos Carlos (VI. o.) zárta, aki Kristófné Vidók Margit Március 15 versével állt a közönség elé. Dr. Muntean Tibor, iskolánk igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, megköszönte a szavalatokat és az énekeket, majd az ünnep jelentőségére hívta fel a figyelmet. „A forradalmárok és a márciusi ifjak családjukat, biztonságukat, pénzüket és akár az életüket is feláldozták azért, hogy változást hozzanak. Ez a fajta bátorság mindennél többet ér. Az az erő, ami akkor tombolt Petőfiben és társaiban, bennünk is él, nekünk is kötelességünk felhasználni azt.”

A megemlékező ünnepséget követően a VIII. és a IX. A osztály diákjai érdekes történelmi vetélkedőt szerveztek a negyedikes és ötödikes kisdiákoknak Muntean Tibor tanár úr irányításával. A tanító nénik által megalkotott csapatok egy 1848-as „útlevelet” töltöttek ki libatollal, címeres memóriakátyákat raktak ki, várostromot jelenítettek meg, Toldi rúdját tartották, híres emberek arcképét társították a nevükkel, a 12 pontot mutogatták el, illetve puskatöltényeket alkottak sóból. A bentlakásban és az iskola termeiben megrendezett versenyt láthatóan nagyon élvezték a gyermekek, és a versenyzők csapatként is ügyesen dolgoztak mindvégig.

Március 15-én, délután, a Szabadság-szobor előtti ünnepségen iskolánk diákjai segédkeztek a koszorúk elhelyezésénél. Az ünnepségről bővebben az Aradi Hírek és a Nyugati Jelen weboldalán olvashatunk.

[Fotó: Fodor Tímea, Horga Annamária, Ilona János, Juhász Alexandra]

« 1 A 3 »

Hannának szólt az ének, a vers, a tánc
Próbaérettségik következnek