Hittanolimpia, idén is

vallasolimpia_2018_sav

Március 3-án, szombaton délelőtt 10 órától rendeztük meg a Csiky Gergely Főgimnáziumban az idei római katolikus hittanolimpiát a VII–XII. osztályosok részére, valamint a református, evangélikus és unitárius hittanolimpiát az V–XII. osztályos diákoknak. 

A római katolikusok versenyén 15 diák mérte össze tudását, míg a protestáns csoportban 4 diák versenyzett. A tanulók kvízkérdésekkel, fogalommagyarázattal, érvelő szöveggel, valamint fogalmazással/kisesszével kellett hogy megbirkózzanak.

A római katolikusok számára Nagyváradon folytatódik a verseny az országos szakasszal április 3–5. között. Még várjuk, hogy az eredmények alapján ki az a három diák, aki azon részt vehet. A protestáns csoportot Gál Zsuzsa Dorottya fogja képviselni az országos szakaszon, Kézdivásárhelyen, április 5–7. között. Sok sikert mindnyájuknak!

[Fotó: Ilona János]

« 1 A 2 »

Hannáért… Meghívó jótékonysági előadásra
Tisztújítás, fiatalítás az Alma Mater Alapítvány kuratóriumában