Helyesírási versennyel kezdtük az új évet

implom_sav

2018. január 20-án rendeztük meg iskolánkban az Implom József helyesírási verseny megyei fordulóját. A megmérettetést 18 középiskolás vállalta. 

A verseny, amelyen 110 perc állt a tanulók rendelkezésére, két részre oszlott. Kezdődött egy tollbamondással, amely a 150 évvel ezelőtt elhunyt Szendrey Júliáról, Petőfi Sándor feleségéről szólt. Ezt követően egy feladatlapot kellett megoldaniuk a diákoknak. A 10 feladat között voltak könnyebbek, mint például mondatok helyesírási hibáinak a javítása vagy szavak elválasztása. A földrajzi nevek helyesírása viszont most is komoly fejtörést okozott a diákoknak.

A tollbamondásra 50 pontot, a feladatlapra pedig 150 pontot lehetett kapni. Az összesített eredmények alapján az első négy tanuló fogja képviselni Arad megyét az országos fordulón, amit 2018. február 1–3. között rendeznek meg Sepsiszentgyörgyön a Mikes Kelemen Főgimnáziumban. A továbbjutók: Bíró Endre (XI. C), Kurunczi Viktória (XI. A), Spir Rebeka Petra (X. A), valamint Köteles Nikolett (XI. A). Gratulálunk nekik, és kívánjuk, hogy szép eredményekkel térjenek haza az országos döntőről.

A verseny jeligés eredménytáblázatát IDE kattintva tekinthetjük meg.

És hogy versenyen kívül, de akárki kipróbálhassa magát (miért ne?), íme, a tollbamondás szövege és javítási útmutatója, illetve a feladatlap és megoldókulcsa.

[Fotó: Nyári Andrea, Rudolf Ágnes]

« A 2 »