Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny

szte_sav

A Szegedi Tudományegyetem TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke immár VII. alkalommal hirdeti meg a Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyt a magyarországi és határon túli, IX–XII. osztályos középiskolai tanulók részére. 

A versenyre a szervezők kétfős középiskolás csapatok jelentkezését várják, egy iskolából maximum 3 csapat jelentkezhet. A versenyen a részvétel ingyenes.

A tanulmányi verseny az általános és középiskolai természetföldrajzi tananyagra épít, ezen túlmenően a 2017/2018-as tanévben a verseny kiemelt témája: Magyarország barlangjai, különös tekintettel a Béke-barlangra.

A felkészüléshez ajánlott szakirodalom INNEN letölthető, illetve a felkészüléshez javasolt még a korábbi versenyek megoldókulcsainak letöltése a http://www.geo.u-szeged.hu/index.php/hu/vii-jakucs-2017 honlapról.

A meghosszabbított jelentkezési határidő: 2018. január 10.

Jelentkezni ITT lehet online kitölthető lapon!

A verseny három fordulóból áll. Az első, helyi fordulóra 2018. január 31-én (szerdán) 14:00–16:00-ig kerül sor. A forduló írásbeli feladatait minden csapat a saját iskolájában tanári felügyelet mellett oldja meg. A feladatlapokat e-mailban küldik el, a jelentkezéskor megadott iskolai e-mail címre a verseny előtt néhány órával.

A középdöntőbe a legjobb 30 pontszámot elérő csapat kerül be. A középdöntő és a döntő fordulói 2018. április 13–14-án lesznek Szegeden a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéken, ahol a versenyző csapatok írásban, szóban, valamint gyakorlati feladatok során mérik össze tudásukat. A középdöntőbe jutott csapatok és felkészítő tanáraik szállásköltségét és a vacsora költségét a szervezők biztosítják. A szervezők a határon túlról érkező csapatoknak az utazást részben téríteni tudják.

A legutóbbi verseny nyerteseinek beszámolója a tanulmányútról ITT nézhető meg.

További részletek az ITT letölthető versenyszabályzatban olvashatók.

A versennyel kapcsolatos további információk:
Gesztes Olympia, jakucsverseny@gmail.com, telefon: +36/62-343 365
Dr. Szilassi Péter, jakucsverseny@gmail.com, telefon: +36/62-343 368.

[Forrás: http://www.geo.u-szeged.hu/index.php/hu/vii-jakucs-2017]