Előkarácsony a tanáriban

elokaracsony_tanari_sav

A 2017-es év (mármint a naptári év) utolsó tanári „értekezlete” december 21-én, a tanórák után nem az aktuális feladatokról szólt. Ez a gyűlés sokkal inkább csöndes, meghitt együttlét volt a karácsony jegyében. Szóval, más, mint a többi. 

Spier Tünde osztályfőnök és nyolc nyolcadikos tanítványa karácsonyi énekekkel alapozták meg a hangulatot, majd dr. Muntean Tibor igazgató és Tóthpál Renáta igazgató-helyettes köszönték meg a tanári kar bizalmát és együttműködését az elmúlt évben. Mindenféle sürgős, vagy még sürgősebb adminisztratív teendőn, papírmunkán túl, vagy sokkal inkább előtt a ránk bízott gyermekek és fiatalok nevelése, az irántuk érzett felelősség a legfontosabb feladatunk, s erre kell majd figyelnünk jövőre is – hangsúlyozta dr. Muntean Tibor igazgató.

Valamennyi munkatársát jelképes karácsonyi ajándékkal, a Csiky Gergely Főgimnázium frissen megjelent évkönyvével, illetve egy-egy határidőnaplóval és írószerrel is meglepte a vezetőség. Ezután pedig beszélgetéssel és falatozással telt az idő, de nem túl sokáig, hiszen mindenki sietett haza, hogy otthon is a karácsony felé igazítsa a tennivalókat.

« A 2 »