Igazán csöves Karácsony

karacsony_het_nyolc_sav

„Útnak indult három… csöves.” (?!) Igen, a december 20-i, szerdai déután nagyrészt ezt a hangulatot hozta, a bundába öltözött pásztorok, hófehér angyalok, illetve csillogó koronájú királyok helyett. A VII–VIII. osztályosok rendhagyó karácsonyi szerepe 18 órától zajlott iskolánk dísztermében és a jelen idők életképét mutatta be. 

A hangulatos vers után, melyet Naschauer Karina (VIII. o.) szavalt, Sallai Krisztina (VIII. o.) és Rónai Zoltán (VII. o.), a két bemondó vette át a szerepet, ők köszöntötték a kedves szülőket, hozzátartozókat.

Először a VII. osztályosoké volt a színpad. Közülük Rónai Zoltán vállalta el idén a szerepet, hogy megírja osztálya számára a színdarabot, Csövesek karácsonya címmel. A jelenet igazán tanulságos volt, az üzenet pedig, amelyet közvetített, példa értékű lehet mindenki számára: nem szabad lenézni a szegényeket, inkább segíteni kell rajtuk, s ha majd egyszer rossz sorsunk fordulatot vesz, ne felejtsük el, honnan kezdődött minden.

Ezután iskolánk kórusa szórakoztatta csilingelő dallamokkal a hallgatóságot, majd a hetedikes Komori Viktória és Timiş Dominic szavalatát hallhattuk.

A VIII. osztályosok Karácsonyi csoda című műsorában újra előkerült az utcán élő emberek sorsa. Három csövesből furcsamód egy percig király lett, hisz egy szegény családnak vittek arany-oldalakat (telefonkönyv), cigarettát (tömjén helyett) illetve arckrémet (mirha helyett). A darab második felében karácsonyi és újévi köszöntők hangzottak el.

A műsort a Kis karácsony, nagy karácsony című ének zárta, illetve a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület jóvoltából némi csokoládé utánpótlásnak is örülhettek a résztvevők.

[Fotó: Back Annamária, Nagy Dorottya]

« A 2 »