Szép siker az Örökségünk mozgalom pályázatán

oroksegunk_kep_sav

Megszületett az Örökségünk videoklipp-pályázat, illetve a Történetek a ládafiából pályázat eredménye, amelyet november 13-án tettek közzé az Örökségünk mozgalom facebook-oldalán. Ennek alapján szép sikernek örvendhetünk, hiszen a hét országból beküldött összesen 35 videoklipp mezőnyében a Csiky Gergely Főgimnázium részéről beküldött kisfilm második helyezést ért el. 

Június 9-i cikkünkben mutattuk be azt a pályázatot, amely a világ különböző pontjain élő magyarokat igyekezett elérni és összekapcsolni Gyulai István Örökségünk című dalának eléneklése által. A pályázók által beküldött videófelvételeken az élethelyük, közösségük, településük is megelevenedhetett. Az iskolánk diákjainak közreműködésével készült videoklippet augusztus 1-jén mutattuk be a weblapon.

Ahogy azt már akkor is jeleztük, komoly előkészület előzte meg a videoklipp felvételét. A kisiskolások és az iskolai kórus énekét László Ferenc operatőr rögzítette és szerkesztette, a drónfelvételeket Kiss Beáta és Kovács Krisztián készítette. Az ének és a hangszeres kíséret stúdiófelvétele Matekovits Alpár közreműködésével készült el. Hangszeren játszott Mureşanu Erika (VII. o., gitár), Sallai Krisztina (VII. o., zongora), Bálint Botond (VII. o., ütős hangszerek), Vékony Zsolt (protestáns vallástanár, gitár), illetve Miskovits Tibor, az Aradi Filharmónia tagja (hegedű). Gavrilă Erika és Vince Viktória (VI. o.), illetve Somodi Adrienn (III. B) szólót énekelt. A kisdiákok munkáját Szabó Csilla zenetanárnő irányította, Erdélyi Kinga tornatanárnő pedig a koreográfiát állította össze, de a tanítók, tanárok és szülők is komoly segítséget nyújtottak a felvétel során.

Amint azt Szabó Csilla zenetanárnőtől megtudtuk, az egymillió forint összdíjazású pályázaton a második helyezett Csiky Gergely Főgimnázium 150 000 forintos nyereményben részesült. Gratulálunk a pályázat valamennyi közreműködőjének!

További részletek a Nyugati Jelen oldalán olvashatók.