Csikysek az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémián

veszpremi_ut_sav

A 2017. november 2–5. között Veszprémben megrendezett Országos Ifjúsági Honismereti Akadémián a Csiky Gergely Főgimnázium két diákja, a XI. A osztályos Kecskés Lóránt és a XI. C osztályos Bíró Endre az aradi gyárak, gyárosok, iparos dinasztiák sikertörténeteit mutatták be. 

A XIX. század második felében és a XX. század első felében virágzó aradi ipar nagy érdeklődést váltott ki, de a téma megválasztásán túl a hallgatóság az előadó diákok érzelmekre is ható gondolatait és szép magyar beszédét is értékelte.

A mesterségek témakörben bemutatott dolgozatok után, november 3-án az anyaországi, horgosi, nagyváradi, temesvári és aradi diákok a veszprémi vár esti fényeiben gyönyörködhettek, november 4-én pedig megtekintették a Herendi Porcelán Manufaktúrát, a zirci Reguly Antal Múzeumot, majd a Népművészeti Alkotóházban különböző kézműves foglalkozásokkal ismerkedtek. Tetszés szerint kipróbálhatták a mézeskalács sütést, a nemezelést, vagy szalmából és csuhéból emléktárgyakat készíthettek.

Köszönjük iskolánknak, hogy lehetővé tette utazásunkat, az Országos Honismereti Szövetségnek pedig a meghívást, az újabb lehetőséget, hogy ismeretekkel, élményekkel és új barátokkal gazdagodva térhettünk vissza.

[Fotó: Mándli Gyula]

Ilyen még nem volt… Rendhagyó gólyabál a bentlakásban
Drogról és újraélesztésről – Vöröskereszt-bemutató a Csikyben