Érettségi 2017 – eredmények [Frissítve!]

erettsegi_2017_eredmenyek_sav

Ma, július 5-én, pontban délben a tanügyminisztérium honlapján megjelentek az idei érettségi eredmények, s ezzel egyidőben az iskolákban is kifüggesztették azokat. 

Röviden a csikysek eredményeiről: az összesen 66 beiratkozott diák (54 idei, 12 korábbi végzős) közül ketten hiányoztak (egy diák az egyik, egy másik pedig az összes írásbeli vizsgáról), a jelenlévők közül pedig 47-en értek el átmenő jegyet, 17-en megbuktak. A tanfelügyelőség hivatalos statisztikája alapján, a hiányzók leszámításával ez 73,44 %-os átmeneteli arányt jelent. (Az országos átlag 71,4 %, az Arad megyei pedig 65 %, az Oktatási Minisztérium tájékoztatása alapján.) Az idei csikys végzősök átmeneteli aránya 77,35 % (53 diák közül 41 vizsgázott sikeresen), a korábbi végzősöké pedig 54,54 % (11 jelenlévő diák közül 6 vizsgázott sikeresen). Az Arad megyei középiskolák sorában ezzel az eredménnyel a Csiky Gergely Főgimnázium a 9. helyen végzett.

Erős az élmezőnyünk: összesen hét diák teljesített 9-es átlag felett, és további 4 diák került nagyon közel a 9-eshez. Mindnyájan megérdemlik, hogy név szerint is feltüntessük őket:

  1. Ilona Judit (XII. A) – 9,62
  2. Siska-Szabó Lehel (XII. A) – 9,60
  3. Boldizsár Bettina (XII. C) – 9,36
  4. Orbán Petra (XII. C) – 9,33
  5. Nagy Csilla (XII. A) – 9,08
  6. Gál Tamara (XII. A) – 9,07
  7. Ruja Henrietta (XII. A) – 9,06
  8. Bold Barbara (XII. A) – 8,98
  9. Józsa Tamás (XII. A) – 8,93
  10. Szilasi Róbert (XII. A) – 8,93
  11. Sipos Walter (XII. A) – 8,90

Gratulálunk nekik, és valamennyi sikeres érettségizőnek!

Ami a bukások okát illeti:
– 5 diák minden tantárgyból átmenő jegyet ért el, de a sikeres érettségihez szükséges 6-os átlag alatt maradt a végső jegye;
– 5 diák román nyelv és irodalomból, 4 diák matematikából, 3 diák pedig románból és matematikából vizsgázott sikertelenül.

Ma, szerdán 16–20 óra között lehet benyújtani az esetleges óvásokat, majd azok elbírálása után a végleges eredményeket július 10-én, hétfőn teszik közzé.

A Csiky Gergely Főgimnázium végzőseinek eredményeit ITT tekinthetjük meg. Részletes statisztikát az osztályonkénti átmeneteli aránnyal és további adatokkal a végleges eredmények kifüggesztése után közlünk itt, a weblapon.