Kalandokkal teli út végén, s egy újabb kezdetén… Az elemi osztályosok évzárója

evzaro_0-4_sav

„Egyszer mindennek elérkezik a vége. Most lezárul egy szakasz. Elhagyjátok az elemit. Kalandokkal teli út végére értetek.” E szavakkal búcsúzott végzős kisdiákjaitól, a negyedikesektől Kurunczi Enikő Magdolna tanító június 14-én, az elemi osztályosok évzáró ünnepségén. 

A negyedikesek az első csikys osztály, melynek tanulói előkészítősökként kezdték az iskolai életet, valamivel kevesebb mint öt évvel ezelőtt. Most pedig már ők a „legidősebbek” a legkisebbek között, így ők vonultak ki legutolsóként az iskola hátsó udvarán felsorakozott társaik után, a harmadikosok virágalagútjában.

Barta Alexandra Barbara (III. B) és Kovács Bence Dániel (III. A) köszöntötte a vendégeket, Pellegrini Miklóst, Arad megye főtanfelügyelő-helyettesét, Bege Magdolnát, a Nyugati Jelen főszerkesztőjét, Bíró Emesét, az iskola szülői bizottságának alelnökét és Simon András, baptista lelkipásztort.

Dr. Muntean Tibor, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója, illetve Pellegrini Miklós ünnepi beszéde után Vékony Zsolt József református lelkipásztor, iskolánk protestáns hitoktatója vezetésével és gitárkíséretével énekeltek a kisdiákok, majd a tanulók egész évi munkájának kiértékelése következett. Leib Gáspár György tanító az előkészítő osztály, Khell Levente az I. osztály, Khell Jolán a II. osztály, Bálint Erika a III. A osztály, Cirják Márta pedig a III. B osztály diákjainak kiemelkedő eredményeit ismertette. A magyar nyelv ápolása terén végzett kiemelkedő tevékenységükért Rudolf Barnabás Joel és Nyári Tamás negyedikes diákok vehették át a Böszörményi-díjat Bege Magdolnától. (Az eredmények és különdíjak részletes ismertetésére külön bejegyzésben térünk vissza – szerk. megj.)

A harmadikosok nevében Budacsek Tímea és Várkonyi Tímea búcsúzott a ballagó negyedikesektől, akik a maguk során egy külön produkcióval búcsúztak. Szabó Csilla zenetanár vezényletével a kisdiákok elénekelték az Örökségünk című dalt, végül pedig Simon András baptista lelkipásztor áldásával zárult az ünnepség.

Kurunczi Enikő búcsúztató beszédéből vett idézettel kezdtük, egy másik idézettel fejezzük is be a rövid beszámolót: „Hallgassatok mindig a bennetek rejlő jóra, legyetek mindig segítőkész és jószívű emberek, keressétek mindig az egyenes utat, legyetek mindig igaz barátok, járjatok nyitott szemmel a világban.”

[Fotó: Ilona János, Vajda Noémi]

« A 2 »