Öt nap Budapesten, a Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozón

karpat_medencei_ifjusagi_talalkozo_nyitoIdén május 29. és június 2. között rendezték meg a Kárpát-medencei Ifjúsági Talalkozót, a nemzeti összetartozás napja alkalmából. Diákok érkeztek Szlovákiából, Ukrajnából, Romániából, Szerbiából és Szlovéniából. Csikys csapatunk – Czernák Dorottya, Hegyi Boglárka és Zsámbok Emese (XI. A) – Drasztyl Andrea tanárnő kíséretében indult Budapestre, ahol az Orosdy kastélyban szállásoltak el.

A vacsora után valamennyi csapat bemutatta a városát és az iskoláját, ahonnan jött, majd a merészek egy bátorságpróbára indultk, mármint elemlámpa kíséretében egy forráshoz vezettek el.

Kedden hosszú és tartalmas nap várt ránk. Délelőtt a Nemzeti Múzeumba látogattunk el és a Hősök terére, ebéd után pedig bowlingozhattunk egy kicsit. De csak egy kicsit, mert már indultunk is tovább a Magyarság Házába, majd a Halászbástyához. Este még egy hajókázás is belefért, miközben Budapest esti fényeiben gyönyörködtünk. S még ugyanaznap este plakátot is készítettünk, amire fotók kerültek magunkról és az iskolánkról, és mindenki saját tetszése szerint kidekorálhatta azt.

Szerda délelőtt Dobogókőre mentünk el, majd egy hosszabb túra után Esztergomba szállítottak. Ott felmehettünk a kupolába, hogy megcsodáljuk a gyönyörű kilátást. Délután Visegrádon boboztunk, majd a szálláshelyünkre visszatérve egy cigányzenekar várt bennünket. Ők nem csak hogy előadást tartottak nekünk, hanem táncolni és énekelni is tanítottak bennünket. Vacsora után mindenki egy közös lepedőt segített elkészíteni, ami egy fát ábrázolt. Azért választottuk ezt a jelképet, mert bár más-más helyről származunk, mégis egy nyelvet beszélünk: mindnyájan magyarok vagyunk és összetartozunk.

Csütörtökön a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban egy rövid bemutató után az ünnepélyes szalagtűzésre került sor. Az összegyűlt diákok egy közösen betanult dalt is elénekeltek. Délután, nagy örömünkre, egy kis szabadprogramunk volt, kedvünkre sétálgathattunk Budapesten a Váci utcán, a Rakparton és a Margit-szigeten. A szálláshelyünkön meg is interjúvoltak, mindnyájan elmondhattuk a véleményünket az elmúlt napokról, illetve az összetartozással kapcsolatos gondolatainkról.

Pénteken délben pedig: hazaindultunk. Ám előtte még az Aréna-plázában is időztünk egy cseppet. Este 9-kor már Aradon voltunk. Nagyon örülünk, hogy részt vehettünk ezen a kiránduláson, mert bár fárasztó volt, de érdekes és szórakoztató helyekre mehettünk el. Reméljük, hogy mi vagy fiatalabb társaink jövőre is részt vehetnek majd a Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozón. [Fotó: Drasztyl Andrea]

« A 2 »