Atlantisz Harangoz – immár tizenhetedjére!

atlantisz_harangoz_2017_sav

Az Atlantisz Harangoz Országos Versmondó Vetélkedő idén már XVII. alkalommal került megrendezésre Kolozsváron, április 7–9-én, a János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvesház szervezésében. Az aradiak nevében iskolánk két diákja, Józsa Tamás (XII. A) és Naschauer Kinga (IX. A) utazott el Sipos Gabriella tanárnő kíséretében, hogy összemérje erejét az ország más magyar tannyelvű iskolájának képviselőivel. 

Az idei verseny témáját a Béke van a szívemben címen hirdették meg a szervezők. „Elsősorban azt szeretnénk megragadni, hogy a világban körülöttünk zajló békétlen, olykor embertelen, erőszakos eseményekhez és értékválsághoz hogyan lehet úgy viszonyulni, hogy lelki békénkben önazonosak maradjunk.” – olvashattuk a versenyfelhívásban.

atlantisz_2Két verssel kellett készülniük a részvevőknek: Radnóti Miklós Himnusz a békéről című költeménye volt a kötelező mű, emellett mindenki egy-egy, a témához illeszkedően modern vagy posztmodern, szabadon választott magyar vagy világirodalmi alkotást is elszavalt. A verseny április 8-án, szombaton zajlott: 47 középiskolás szavalt, az utolsó versenyzőkre bizony késő délután került sor. A zsűri két kategóriában – IX–X. és XI–XII. osztályos szavalók – díjazott, s mindkét kategóriában 3-3 dicséretet és különdíjakat is kiosztott.

atlantisz_1Nagy örömünkre, a XI–XII. osztályosok kategóriájában Józsa Tamás, aki utolsóként került sorra Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben című versével, különdíjat kapott. A verseny lezárásaként és egy kis kikapcsolódásként este a marosvásárhelyi Artsy M Theatre Troup Száll a világ című verses-zenés előadását láthattuk, Weöres Sándor költeményei alapján.

Összegezve tehát, tartalmas és mozgalmas hétvégénk volt, és elégedetten jöttünk haza, hiszen még Kolozsvár utcáin is sétálhattunk. Alább a közös versmondásról készített videót tekinthetjük meg. Radnóti Miklós: Himnusz a békéről.

[Videofelvétel: Varró Bodoczi Zoltán operatőr]