Második hely a földrajz tantárgyverseny megyei szakaszán

foldrajz-verseny_kisebbMárcius idusa megérkezett, és vele együtt a tantárgyversenyek dömpingje is. Szinte nincs hétvége, hogy diákjaink ne vegyenek részt valamilyen megmérettetésen. Ez történt a múlt hétvégén is, amikor a földrajz tantárgyverseny megyei szakaszát rendezték meg a Vasile Goldiş Líceumban. 

Iskolánkat a tizedikes Kurunczi Viktória képviselte, aki hozta szokásos formáját, és az előkelő második helyen végzett, megismételve három évvel ezelőtti kitűnő eredményét. Bár akkor ez a helyezés elég volt az országos döntőhöz is, az idei eredmény semmivel sem marad el amögött, hisz a négyórás verseny nehézségi foka rendkívül magas volt, és az elméleti feladatok mellett egy gyakorlati feladatsor is várt a versenyzőkre.

Az elméleti és gyakorlati feladatok összesített pontjai alapján Viktória 82 ponttal, a mezőny második legjobb eredményével zárta a versenyt. Szívből gratulálunk neki és a további versenyekhez is sok sikert és hasonlóan szép eredményeket kívánunk.