Limeszek, szummák, logaritmusok és mátrixok – EMMV Nagyváradon

emmv_2017_sav

Február 23–26. között zajlott a XXVII. Erdélyi Magyar Matematika Verseny (EMMV) Nagyváradon az Ady Endre Elméleti Líceumban. Aradot iskolánk 4 diákja képviselte – Mészáros Letícia (IX. A), Kurunczi Viktória (X. A), Hegyi Boglárka (XI. A) és Ilona Judit (XII. A) – Kurunczi Andrea matematikatanár kíséretében. 

Első nap, a megnyitón nem csak a résztvevők köszöntésére került sor, hanem egy színdarabot is megtekinthettünk, amit az iskola diákjai adtak elő. Pénteken volt a verseny első fordulója, majd a négyórás vetélkedés után délután meglátogattuk a nagyváradi várat és a Szigligeti Színházat, majd legvégül íjászkodhattunk is egy kicsit.

Szombaton délután következett a második forduló, ami előtt még egy falmászásra is jutott idő. Vasárnap, a díjátadó ünnepség előtt egy zenés-táncos darabot nézhettünk meg, ugyancsak a líceum diákjainak előadásában. A nehéz, tudást és logikát egyaránt igénybe vevő feladatok kissé kifogtak most rajtunk, ezért díjat nem sikerült elhozni. Mégsem volt haszontalan a munka, legközelebb több tapasztalattal vágunk majd neki.

[Fotó: Ilona Judit, Kurunczi Andrea]

« A 2 »