Zrínyiztünk a Csikyben

zrinyi_2017_sav

Az iskola öreg falai már tudják, hogy február utolsó előtti hétvégéje nem péntek délben kezdődik, mert bár a csikys diákok nagy része hazamegy órák után, de 15 órakor a megye kisebb-nagyobb ügyes matekesei töltik meg a termeket. Igen, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen. 

A magyarországi főszervezők kérésére a Zrínyi Ilona Matematikaversenyre már novemberben jelentkezni kell, hogy a megfelelő számú kódlapok és feladatlapok előkészítésére megfelelő idő álljon rendelkezésre. Idén iskolánkban összesen 251 diák versenyzett, ebből közel 80-an a Csiky Gergely Főgimnáziumból, a többiek a megye 11 iskolájából.

Izgalom, kézrázás, ismerős arcok keresése – ez van a folyosón délután három óra előtt. Izgalom a verseny miatt, de öröm is, amikor a diákok ismerős arcra bukkannak azok között, akikkel öszemérik a tudásukatt. Vannak, akik egy-egy tanévben csak ilyenkor találkoznak. A mindennapok nehézségeit a megye különböző, egymástól távol eső magyar iskoláiban küzdik meg, de remélik, hogy kilencedik osztálytól kezdve majd közelebb hozza őket a megye egyetlen magyar tannyelvű középiskolája.

A kicsik egy órát, a nagyok viszont már 90 percet dolgozhattak, kereshették az érdekes kérdésekre a megfelelő választ. Abban a másfél órában a logikai gondolkodásé volt a főszerep, a verseny végén pedig a lázas megbeszéléseké. A kisebbek, akik hamarabb végeztek, lazításképpen a szervezők által biztosított Kölyökklubban vezethették le a fáradt gőzt: bűvöskocka kirakással, ördöglakatok kibogozásával és más játékokkal. A www.mategye.hu honlapon már a verseny napján megjelentek a helyes válaszok. Ennek alapján mindenki kiszámíthatja a pontszámát, a következő egyszerű képlettel:

Pontszám = 4 × (a jó válaszok száma) – (a rossz válaszok száma) + az osztálynak megfelelő feladatszám.

Február 20-a után az emléklapon levő kódjával bárki megnézheti a saját pontszámát.

A verseny eredményhirdetése március 6-án lesz a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében. Akkor derül majd ki, hogy évfolyamonként kik voltak a legügyesebbek, illetve kik azok, akik Debrecenbe utazhatnak, a döntőre.

A döntőre készülve, íme, néhány feladat.

[Fotó: Ilona János]

« A 3 »