Borítótervek és illusztrációk Szabó Magda alkotásaihoz

szabo_magda_illusztraciok_sav

Ahogy azt az elmúlt héten jeleztük, a magyar kultúra napja alkalmából kreativitási versenyre jelentkezhettek a VIII–XII. osztályos diákok. Idén ünnepeljük Szabó Magda születésének századik, halálának tizedik évfordulóját, ezért az írónő egy tetszőlegesen választott alkotásához készíthettek borítótervet vagy illusztrációt. 

A beküldött munkákat (a korábban meghirdetett hétfő helyett, hiszen az szabadnap volt) január 25-én, szerdán a „hídon” is bárki megtekinthette. Ugyanaznap délben a díjazásra is sor került. Nyári Andrea magyartanár, illetve Siska-Szabó Hajnalka rajztanár, festőművész döntése alapján a „nagyok” mezőnyében az első helyezett Birta Andrea (XII. A), a második Rudolf Anna (XII. A), a harmadik pedig Mészáros Letícia (IX. A) lett. Az V–VIII. osztályosok közül az első helyezett Mészár Anna Orsolya, a második Csapó Vivien, a harmadik pedig Schifler Patrícia Vivien lett, mindhárman a VIII. A osztályból.

A versenymunkákat az alábbi galériában is megnézhetjük.