Hej, hej, helyesírás!

implom_megyei_2017_sav

Tegnap, 2017. január 14-én 10 órától került sor a Csiky Gergely Főgimnáziumban az Implom József Helyesírási Verseny megyei szakaszára. A verseny középiskolások helyesírási képességét méri, és évfolyamtól függetlenül a diákoknak ugyanazokat a feladatokat kell megoldaniuk. 

Iskolánkból 15 tanuló vállalkozott erre a megmérettetésre. Első körben tollbamondást írtak, mely idén Irinyi Jánosról, a zajtalanul gyúló gyufa feltalálójáról szólt, aki 1817-ben született a Bihar megyei Albison. Rövid szünet után következett a feladatlap, amelynek kitöltésére 90 perc állt a diákok rendelkezésére. A tollbamondásra 50 pontot, a feladatlapra pedig 150 pontot lehet kapni. A legnagyobb pontszámot elérők, szám szerint 4-en, az országos fordulón fogják képviselni megyénket, amit idén is Sepsiszentgyörgyön rendeznek meg február 2–4. között.

Alább néhány résztvevő beszámolóját, véleményét idézzük a versenyről!

„Izgalommal telve indultam el otthonról, mivel sosem voltam még helyesírási versenyen. Féltem, mert nem tudtam, milyen feladatokra számíthatok. Nekem, így elsőre, nagyon tetszett a verseny, a feladatok jók voltak, közepes nehézségűek. A tollbamondás elég hosszú volt, de ez érthető is, hiszen az 50 pontért meg kell dolgozni. Örülök, hogy részt vehettem ezen a versenyen. Hibázni hibáztam, viszont ez nem keserít el, mivel a hibáiból tanul az ember újabb és újabb dolgokat, melyeket eddig nem tudott.” (Andó Réka, IX. C)

„Számomra nem tűntek olyan nehezeknek a feladatok. Úgy érzem, hogy magas pontszámom lesz. A feladatok nagyon tetszettek, ötletesebbek, érdekesebbek voltak, mint tavaly. Szeretnék jövőre is jelentkezni a versenyre, hogy újra felmérjem helyesírási képességemet, és új szabályokat tanuljak, mert a helyesírási szabályok böngészése közben mindig lehet újat felfedezni, amire esetleg korábban nem figyeltünk fel.” (Dudás Izabella, X. A)

„Véleményem szerint a feladatlap nem volt (annyira) nehéz, de mindenképpen igényelt felkészülést. Izgatottan várom az eredményeket.” (Bíró Endre, X. C)

Ezúttal is közzétesszük a tollbamondás szövegét, a feladatlapot, illetve a feladatlap javítókulcsát.

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »