„Jól csak a szívével lát az ember” – A VII. és VIII. osztályosok karácsonyi műsora

karacsony_vii_viii_sav

December 21-én, szerdán délután került sor a VII. és VIII. osztályos tanulók karácsonyi ünnepségére iskolánk Tóth Árpád termében. A diákok három jelenettel, énekekkel, szavalatokkal léptek fel a nagyszámú közönség előtt. 

Nyitányként a nyolcadikosok A szeretet nem fogy el sosem és a Ha pásztor lennél vagy bölcs című dalokat énekelték el Vékony Zsolt József tanár úr gitárkíséretével. A VIII. B osztály diákjai A kisherceg című karácsonyi jelenetet mutatták be. Azokban a percekben ellátogathattunk a király, a hiú ember, az iszákos, az üzletember, a lámpagyújtogató és a könyveket író öregúr bolygójára, majd a Földre is, és megnézhettük, hogy kit miként érint az ünnepek közeledte. „Felelős vagy azért, akit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért. Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

Tóthpál Eszter (VIII. A) Tornai András Karácsony 2000 év után című versét szavalta el, majd a hetedikesek előadása következett. A Betlehem öröme című jelenet Jézus születésének történetét mutatta be, mai szemmel nézve, modern változatban. Adjudeanu Vivienne Mentovics Éva Az ünnep csendje című versét mondta el, utána pedig a VIII. A osztályosok léptek színpadra. Énhozzám is beköszöntött a karácsony című jelenetük bepillantást nyújtott a ma rohanó emberének karácsonyába és az egészből mit sem értő kamaszok ünnepi készülődésébe. A műsor végén, Szabó Csilla zenetanár vezénylésével iskolánk kórusa dalolt, végül pedig a csillagszórók fényében a Csendes éj hangzott fel a diákok és a közönség hangján.

[Fotó: Csomós Roland]

« A 2 »