Meglepetés jutalmak – mert megérdemlik!

meglepetes_jutalom_sav

December 20-án, kedd reggel 9 órakor, egy váratlan körözvény nyomán körülbelül félszáz csikys középiskolás gyülekezett a díszteremben. „Takarítani kell?…” „Valami rosszat csináltunk, s most jól leszidnak?…” A találgatásnak Hadnagy Éva igazgató, Spier Tünde aligazgató, Rudolf Ágnes magyartanár és Ilona János számítástechnika tanár megjelenése vetett véget. 

Természetesen nem büntetésvégrehajtás, hanem épp az ellenkezője, jutalomosztás kezdődött. Amint azt az igazgató asszony elmondta, azok a tanulók részesültek (karácsonyi) meglepetés jutalomban, akik a Kortárskönyv-kommandó, a Csiky-Csuky diáklap szerkesztősége, a weblap szerkesztősége, vagy az iskolai néptánccsoport tagjai, illetve a rendezvények hangosításáért felelősek. Ámde a helyzet nem ilyen egyszerű! Merthogy vannak közöttük (szép számmal), akik két vagy három csoport tagjai is egyidőben. A jutalmak ennek megfelelően „halmozódtak”, a következőképpen:

– egy-egy szép asztali naptárt kaptak a Kortárskönyv-kommandó tagjai, vagyis a XI. A osztály diákjai;

– egy-egy Csiky-fotóval illusztrált trikót kaptak a Csiky-Csuky diáklap szerkesztőségének tagjai, mégpedig Dudaş Izabella Bernadett (X. A), Ilona Judit (XII. A), Kiss Arabella Mária (XI. C), Kovács Kriszta Nóra, Lovas Éva Gabriella, Mészár Zsófia Alexandra, (XI. A), Mureşanu Anna (X. A), Oláh Ibolya (XI. C), Siska-Szabó Lehel (XII. A), Toth Yvett Beatrix (XI. A), az iskolai weblap szerkesztőségének tagjai, mégpedig Bacsilla Sándor, Böhm Linda Dorothy, Bold Barbara Bianka, Csomós Ferenc Roland, Czank Vivien Alexandra (XII. A), Mártonfi Gedeon Jonathán (IX. A), Musune Edina Klaudia (XII. A), Naschauer Kinga Beatrix, Spir Rebeka Petra (IX. A), a néptánccsoport tagjai, vagyis Balogh Fábián Károly (X. C), Kecskés László Lóránt, Nagy Tamás Róbert (X. A), Ruscsánszky László (XII. C), Spier Szilvia (X. A), illetve az iskolai rendezvények hangosítói, azaz Csiszár Balázs és Vulcu Mihály (XI. A);

– a naptár / trikó mellé egy-egy szép (piros) határidőnaplót is kaptak azok a tanulók, akik mindkét szerkesztőségben tevékenykednek, mégpedig Antalfy Norbert András (XI. C), Back Annamária (XI. A), Godó Ákos (X. C), Kurunczi Enikő, Pattus Dorottya (XI. A), Szilasi Róbert (XII. A), Zsámbok Emese Mária (XI. A), Zsámbok Zoltán (XII. A), illetve akik a Csiky-Csuky szerkesztői és néptáncosok is, azaz Bitai Vivien Ágnes, Kurunczi Viktória és Mester Zsófia Reghina (X. A).

Back Annamária, aki mindkét szerkesztőségnek és a néptánccsoportnak (plusz a Kortárskönyv-kommandónak) is tagja, mindezeken kívül még egy szép DVD-vel is gazdagodott (Jókai Mór: És mégis mozog a Föld).

Mindnyájuknak gratulálunk és további jó munkát kívánunk – mert megérdemlik!

« A 3 »