Szerdán: Csiky-nap

csiky-nap_2016_fejlec

2016. december 7-én, szerdán kerül sor az idei Csiky-napi rendezvénysorozatra az Aradi Városi Tanács, a Municípiumi Kulturális Központ és az aradi Szabadság-szobor Egyesület támogatásával. 

A testvériskoláinkból és Arad megyéből érkező vendégeket reggel 8 órakor fogadjuk az iskolában, majd 9 órakor kezdődik az ünnepélyes megnyitó Csiky Gergely mellszobránál, az első emeleten. Ennek keretében fogjuk átadni a Csiky-díjat az arra érdemes diáknak vagy diákoknak, illetve megkoszorúzzuk iskolánk névadójának a mellszobrát.

10 órától az V–VIII. osztályos diákok számára Kalandozás a természettudományok világában címmel szervezünk vetélkedőt az iskola Tóth Árpád termében. A középiskolások ugyanakkor az immár hagyományos Tóth Árpád Versmondó Versenyen vehetnek részt a Jelen ház nagytermében.

Mindkét verseny kiértékelésére és eredményhirdetésére 14 órától kerül sor az iskola dísztermében.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!