„Szükség van az utánpótlásra!” – Rádiós interjú

suliradio_sav

2016 áprilisa óta dolgozik a Temesvári Rádió ifjúsági műsorának legifjabb riportere, Naschauer Kinga, a Csiky Gergely Főgimnázium idén már kilencedik osztályos diákja. Több mint féltucat hanganyagot készített már az iskolai életről, az érdekesebb eseményekről. A rádiós feladatairól beszélgettünk vele, illetve mentorával, Pataky Lehel Zsolttal, a Temesvári Rádió riporterével, a Kossuth Rádió tudósítójával, az Aradi Hírek szerkesztőjével. 

– Tudjuk, hogy már régóta kerestél diákriportert az ifjúsági műsor számára. Hogyan került Kinga a képbe? Milyen feltételeknek kellett hogy megfeleljen?
Pataky Lehel Zsolt: – Valóban régóta kerestünk munkatársakat, riportereket az iskolában. Több kísérlet után végül kiderült, hogy Kingát érdekli a rádiózás és az újságíró szakma. Igazából nem kellett semmiféle különleges feltételeknek megfelelnie, elhivatottság kellett és érdeklődés.

– Kinga, nagyon meglepett a felkérés, hogy dolgoznál-e a Temesvári Rádiónak?
Naschauer Kinga: – Én már az elején mondtam, hogy szívesen kipróbálnám ezt. Érdekel a sajtó, s úgy gondolom, ez egy nagyon jó alkalom arra, hogy ha majd később ezen a pályán maradnék, akkor ne zöldfülűként kezdjem azt el.

– Miként készül el egy rádiós hanganyag? Ki keresi a témákat, ki állítja össze a kérdéseket? Mennyi utómunkát, szerkesztést igényelnek a felvett anyagok?
P. L. Zs.: – Nekem, illetve a szerkesztőség vezetőjének, Bartha Csabának is vannak ötletei a témákat illetően, de egyértelmű, hogy főleg a diákok és a diákélet bemutatása a célja ezeknek a riportoknak, interjúknak. Amúgy Kinga teljesen szabad kezet kap, ő dönti el, hogy mit fog kérdezni és megválogatja az alanyokat is. Én esetleg csak javasolok, illetve szakmai tudnivalókkal látom el (hogyan fogja a mikrofont, hogyan oldja a hangulatot, hogy ne harapófogóval kelljen kihúzni a válaszokat az alanyokból stb.). A számítógépes utómunkát, a vágást is Kinga végzi, a felkonfokat (felkonferáló szövegeket – szerk. megj.) is megírja, én tehát már kész anyagból dolgozom, csak az utolsó simításokat végzem el.

– Kinga, te hogyan készülsz fel egy interjúra, riportra, illetve mennyit kínlódsz a hangvágó programmal?
N. K.: – Miután kitaláltam, hogy miről szeretnék interjút készíteni, kiszemelem az alanyokat. A kérdéseket néha összeírom, máskor csak úgy jönnek, elég könnyen jönnek. A hangvágó program használatát még csak most tanulom, de elég jól megy.

– A riporteri munka melyik része vonz a leginkább: a kérdések összeállítása, a párbeszéd, esetleg az utólagos szerkesztés?
N. K.: – Az alanyokkal való beszélgetést kedvelem a legjobban. Szeretem, amikor nem izgulnak csak azért, mert felveszem, amit mondanak, hanem felszabadultan tudunk beszélgetni az adott témáról.

– Olyan volt már, hogy meg kellett ismételned egy interjút, mert valamilyen ok miatt használhatatlan volt az eredeti hanganyag?
N. K.: – Igen, volt, s ehhez megtanultam azt, hogy rögtön, miután elkészítettük az anyagot, visszahallgatjuk, s ha nem jó, akkor újból nekivágunk.

– Talán korai még erről beszélni, de tervezed-e, hogy később, érettségi után is az írott vagy az elektronikus média világában szeretnél majd dolgozni?
N. K.: – Igen, tervezem, mégpedig főleg a rádiózás irányában.

– Lehel, szerinted az eddigi munkája alapján, készségei alapján van-e Kingának jövője a szakmában?
P. L. Zs.: – Nem akarom szemtől szembe dicsérni, de szerintem megvannak a képességei, illetve a kellő szakmai alázat és elhivatottság is megvan benne. Nagyon örülök, hogy vannak, akik már diákként érdeklődnek a nyomtatott, online, vagy multimédiás sajtó iránt, és ezen a pályán képzelik el a jövőjüket. Szükség van a felkészült, elhivatott újságírókra, szükség van az utánpótlásra.


Fontos! A Temesvári Rádió ifjúsági műsora számára készített hanganyagokat, az Aradi Hírek portálra mutató linkekkel mostantól weblapunk egy külön oldalán is közzétesszük. Ezt IDE, vagy a jobb oldalon látható RÁDIÓ!!! gombra kattintva érhetjük el.