Kölcsey hagyatékának őrzői

anyanyelvi_verseny_lici_sav

„Meleg szeretettel függj a hon nyelvén!” – ez a Kölcsey-idézet volt a mottója a 2016. november 11-én megrendezett játékos nyelvi vetélkedőnek, melyet a magyar nyelv napja alkalmából szerveztünk a Csiky Gergely Főgimnáziumban. Az V–VIII. osztályosok versenyére 9 órakor került sor iskolánk dísztermében (erről Nyári Melinda tanárnő írt részletes beszámolót honlapunk számára), a IX–XII. osztályosokéra pedig 12 órától. 

Összesen 18 háromfős csapat jelentkezett, ami nagyon szép szám. Évfolyamok szempontjából eléggé arányosan oszlott meg a mezőny, szakok szempontjából viszont nem mondható el ugyanez, hiszen (sajnos) turizmus szakról egy csapat sem jelentkezett. (Reméljük, hogy iskolatársaik visszajelzései, valamint az eseményről szóló beszámolók nekik is meghozzák a kedvüket, és jövőre ők is bekapcsolódnak a versenybe.)

A feladatok előtt Andó Karina, X. A osztályos tanuló elszavalta Reményik Sándor Az ige című versét, majd Ruja Ildikó tanárnő beszélt a diákoknak arról, mióta ünnepeljük a magyar nyelv napját, miért éppen november 13-án, valamint néhány érdekességet is megosztott a versenyzőkkel arról, hogy más nyelvek napja milyen eseményekhez kapcsolódik. Ezt követően Király András, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke szólt a jelenlévőkhöz, és kívánt sok sikert a versenyzőknek.

A vetélkedőt Ruja Ildikó tanárnő vezette le, a technikai kivitelezésben pedig Ilona János tanár úr nyújtott nagy segítséget. A zsűriben Rudolf Ágnes tanárnő, valamint három X. A osztályos tanuló vett részt: Andó Karina, Nagy Tamás és Strenger Erik. A feladatlapok kiosztásában és összegyűjtésében szintén a X. A osztály diákjai segítettek. (Köszönet nekik!)

A vetélkedő összesen 9 feladatból állt: betűpiramis, névjegy-fejtörő, palindrom-szórejtvények, betűrejtvények, „Nanana!”, rejtőzködő közmondások keresése (a diákok visszajelzése alapján ez volt a legnehezebb), dadogós feladat, anagrammás feladat. A feladatok megoldására szánt idő 5 és 7 perc között váltakozott (nehézségi foktól függően). A zsűri gyors és precíz munkájának köszönhetően az egyes fordulók eredményei hamar megszülettek, és a csapatok a kivetítőn nyomon követhették pontszámaik alakulását. Eredményhirdetés előtt Naschauer Kinga, IX. A osztályos tanuló tolmácsolásában elhangzott Vészi Endre Hazám az anyanyelvem című költeménye, majd az utolsó feladat pontszámait is közölte a zsűri. A 3. helyen két csapat között holtverseny alakult ki, így ők egy újabb (rövid) feladatot kaptak. Ennek megoldása után a következő végeredmény született meg: I. helyen végeztek a Kuncogók, azaz Mészáros Letícia Izabella, Naschauer Kinga Beatrix és Spir Rebeka Petra (IX. A osztályos tanulók); II. helyezettek lettek a DorEm(V)i csapat tagjai, azaz Czernák Dorottya, Lovas Éva és Zsámbok Emese (XI. A osztályos tanulók); III. helyen végeztek a Zseniálisak, azaz Kurunczi Viktória, Mureşanu Anna, Simpf Angelika (X. A osztályos tanulók); dicséretben részesültek a Disznők, azaz Bold Barbara, Rudolf Anna és Bacsilla Sándor (XII. A osztályos tanulók). A Szabadság-szobor Egyesület, valamint a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatásának köszönhetően a nyertesek értékes könyvjutalomban részesültek, ugyanakkor minden résztvevő egy szép kivitelezésű könyvjelzőt kapott emlékbe, a kétórás intenzív szellemi munka után pedig finom süteményekkel pótolhatták energiájukat.

A visszajelzések alapján a diákok jól érezték magukat a versenyen, örültek a kreatív feladatoknak, és jövőre is szívesen eljönnének egy hasonló vetélkedőre. (Már van is egy-két újabb ötletünk…)

IDE kattintva megtekinthetjük az idei feladatokat, és a megoldásokat is.

[Fotó: Ilona János, Godó Ákos]

« A 5 »