Az ’56-os forradalom erdélyi visszhangjai – Közös emlékezés gyulai vendégekkel

gyulai_vendegek_sav

Október 25-én gyulai diákokkal és tanárokkal találkozhattunk újra, ám ezúttal nem az ismerkedés volt a fő téma. Ezen a keddi napon M. Szabó András, Gyula város 1956-os polgármestere, Bagyinszki Zoltán, az Október 23. Alapítvány kuratóriumának elnöke, Fodor György, az Erkel Ferenc Gimnázium magyartanára, dr. Dávid Péter irodalomtörténész (mindketten a kuratórium tagjai) kíséretében 25 diák és 10 diákszínjátszó érkezett Aradra. 

Spier Tünde aligazgató vezetésével mi, a X. A osztály tagjai a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében fogadtuk őket, majd közösen meghallgattuk Jámbor Ilona, az In Memoriam 1956 Egyesület elnöke előadását az 1956-os forradalom erdélyi visszhangjairól. (Az előadó idén, október 8-án vehette át a Hűséggel a Hazához Érdemkereszt díját az 56-os forradalommal kapcsolatos több évtizedes munkájáért.)

Ezután rövid város- és megyenéző körútra indultunk. Megtekintettük a Szabadság-szobrot, a belvárosi minorita templomban pedig gyulai vendégeink megkoszorúzták Karácsonyi István minorita atya emléktábláját. Később, Pécskán az ottani 56-os emlékműre is koszorút helyeztek, a diákokszínjátszók pedig egy rövid jelenetet is előadtak.

[Fotó: Pattus Dorottya]