Péntek este: SAUL FIA a szabadtéri moziban

szabadteri_mozi_sav

Ahogy azt a helyi sajtóban olvashattuk, július 5–10. között újra Aradon tartózkodik a Metropolis Karaván, amely esténként ingyenes szabadtéri filmvetítésekre hívja az érdeklődőket az Eminescu parkba (a Városháza mögött). Egy 120 négyzetméteres speciális kültéri vetítővásznon követhetők a filmművészet tavalyi kiemelkedő alkotásai, esténként fél 10-től. (De ajánlott korábban kint lenni, helyet foglalni!…) 

Caravana_Metropolis_plakatEgy izlandi, illetve egy francia filmdráma, majd pedig egy luxemburgi–francia–belga vígjáték után pénteken, július 8-án a Saul fia című Oscar-díjas magyar filmdrámát fogják levetíteni. (A film márciusi aradi bemutatójáról ITT, a weblapon is beszámoltunk.) Szombaton az Amy – Az Amy Winehouse-sztori című angol dokumentumfilmet, vasárnap este pedig a szintén 2015-ös Mustang című francia–német–török filmdrámát fogják levetíteni. (Ez utóbbi volt a Saul fia legnagyobb riválisa az idei februári Oscar-gálán.)

Érdekes, egyedi hangulata van a szabadtéri vetítéseknek, előadásoknak. Ha tehetjük és ráérünk (pénteken vége az érettséginek, miért ne érnénk rá?), látogassunk el legalább egy esti filmre. Megéri.