Kedden és szerdán: „D” próba, azaz számítástechnika vizsga

Competente_digitale_2016_sav

Ahogy azt korábbi bejegyzésünkben jeleztük, az idei érettségi nyitányaként június 13–16. között lezajlott az első két szóbeli vizsga. A román szóbelin („A” próba) 21-en felső-középfokú (Avansat), 43-an haladó (Experimentat) minősítést, míg a magyar szóbelin („B” próba) 3-an felső-középfokú, 61-en pedig a lehető legjobb, tehát haladó minősítést szereztek. (A 69 beiratkozott közül 5 korábbi végzős csak egy vagy több írásbelin kell hogy bizonyítson.) Június 21-én és 22-én, azaz kedden és szerdán a számítástechnikai készségek felmérése, azaz a „D” próba következik. 

Mindkét napon, tehát kedden és szerdán is az első emeleti informatika teremben zajlik majd a vizsga, a földszinti hirdetőtáblán kifüggesztett listák szerinti beosztásban(Amelyet, kérünk, most és a továbbiakban is figyelmesen tanulmányozzanak az érintettek!)

A  vizsgázók délben, 12.30-kor lépnek be az informatikaterembe, a tulajdonképpeni vizsga 13.00 órakor kezdődik. A végzősök ne felejtsék otthon igazolványukat (vagy, annak hiányában, útlevelüket), viszont ételt, italt ne hozzanak magukkal. (A teremben elegendő mennyiségű ásványvíz áll majd rendelkezésükre.) Vigyázat: mobiltelefonok vagy más kommunikációs eszközök és forrásanyagok (könyvek, füzetek) használata, vagy csak a vizsgaterembe való bevitele szigorúan tilos és a vizsgáról való azonnali kizárással jár. (Ahogyan a másolás, illetve a másolási kísérlet is.) Ez pedig a következő két érettségi vizsgasorozatról való eltiltást vonja maga után. Továbbá ne felejtsük el, hogy idén is videokamera fog működni a teremben, s a felvételeket utólag leellenőrzik. Emiatt nem kell pánikolni, viszont forgolódni, leselkedni sem ajánlatos.

Június 21-én, kedden a XII. A és a XII. B osztály összesen 19 tanulója, június 22-én, szerdán pedig a XII. C osztály összesen 18 tanulója vizsgázik majd az első emeleti informatika teremben. Azért csak ennyien, mert a többiek, szám szerint 27-en az idei tanévben (vagy már korábban) megszerezték az Európai Számítógép-használói Jogosítványt (ECDL-vizsgasorozat), s így mentesültek a számítástechnika próbán való részvétel alól. (Pontosabban haladó/experimentat, illetve egyikük esetén felső-középfokú/avansat minősítéssel elismerték számukra a vizsgát.) A következő diákokról van szó, osztály és ECDL-vizsgatípus szerinti bontásban:

XII. A osztály: Cara Alessio, Csiki Gergely, Drăgan Patrik, Hegyi Vilmos, Ilona Eszter, Juhász Dóra, Lőrincz Márk, Păcurar Ariana, Péró Kitty, Simpf Erika, Rudolf Ábrahám, Sisa Rihárd, Szlaukó Tamara, Tari Stefánia, Tarkó Tina, Tóthpál Béla, Zaharie-Gulyás Ábel – ECDL Complet bizonyítvány (7 vizsgamodulos);
XII. B osztály: Kócsó Alexandra, Németh Regina – ECDL Complet; Gavril Evelin, Mészár Tamara – ECDL Profil Bac (6 vizsgamodulos); Dávid Orsolya – ECDL Profil Start Bac (4 vizsgamodulos);
XII. C osztály: Bortoș Júlia, Kiss Patrick, Kruzslitz Asztrid, Szomorú Sándor – ECDL Complet; Papp Anabella – ECDL Profil Bac.

Gratulálunk nekik, ők már a jövő heti angol nyelvvizsgára (illetve a sikeres Cambridge angol nyelvvizsgával rendelkezők immár az írásbeli próbákra) készülhetnek. A többieknek, a holnap és holnapután „ringbe lépőknek” pedig jó ismétlést és sikeres digitális vizsgát kívánunk!