Köszönet a támogatóknak

Mikes_hirsav_sav

Több mint egy hete fejeződött be az országos magyar tantárgyverseny, melynek házigazdája Arad és a Csiky Gergely Főgimnázium volt. Hazautaztak a vendégek, a versenyző diákok, a kísérő tanárok. Ki örülve a sikeres szereplésnek, ki csalódottan vagy azzal a reménnyel, hogy jövőre majd jobban sikerül. Mi tagadás, mi szervezők is örülünk a jól végzett munka utáni pihenésnek. Mert megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy vendégeink jól érezzék magukat, itt a szórványban. Igyekeztünk megmutatni Arad és Arad megye kulturális értekeit, és olyan programokat szervezni, hogy emlékezetessé tegyük az itt töltött napokat. 

De kevés lett volna a vendéglátó, szervező csapat odafigyelése és törődése, ha nem áll mellénk számos támogató, akik a lelkesedés mellett az anyagi feltételeket is biztosították ahhoz, hogy a verseny színvonalas lebonyolítása lehetségessé váljék.

Arad város és Arad megye, mint korábban már annyiszor, most is jelesre vizsgázott vendégszeretetből és összefogásból. Ám a helyieken kívül segítségünkre sietett Magyarország kolozsvári konzulátusa és számos hazai országos magyar szervezet, illetve könyvkiadó, akiknek a jóvoltából az eredményes versenyzők méltó jutalomban részesülhettek.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani minden támogatónknak, akiknek a közreműködése nélkül nem válhatott volna a magyar nyelv és kultúra igazi ünnepévé a 2016-os Mikes Kelemen tantárgyverseny.

Hadnagy Éva,
a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója,
a verseny szervezőbizottságának elnöke

FŐTÁMOGATÓK


Primăria Municipiului Arad / Arad Város Polgármesteri Hivatala

Centrul Municipal de Cultură Arad / Arad Városi Kulturális Központ

 

TÁMOGATÓ INTÉZMÉNYEK, SZERVEZETEK


Magyarország Főkonzulátusa, Kolozsvár

Az RMDSZ Oktatási Főosztálya

Az RMPSZ Országos Szervezete

Az RMDSZ Arad megyei Szervezete

Szabadság-szobor Egyesület

Az RMPSZ Arad Megyei Szervezete

Aradi Kamaraszínház

Alma Mater Alapítvány

Aradi Kölcsey Egyesület

Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház

Communitas Alapítvány

Zerindi Nyugdíjas Egyesület

Corvin Kiadó, Déva

Kreatív Könyviadó, Marosvásárhely

Napsugár Kiadó, Kolozsvár

A Csiky Gergely Főgimnázium szülői bizottsága

Erdőhegyi Általános Iskola

Kisperegi Általános Iskola  

Majláthfalvi Általános Iskola

Nagyiratosi Általános Iskola

Olosz Lajos Általános Iskola, Ágya

Páter Godó Mihály Általános Iskola, Kisiratos

Pécskai 2-es számú Általános Iskola

Simonyi Imre Általános Iskola, Simonyifalva

Tabajdi Károly Általános Iskola, Zerind

 

TÁMOGATÓ CÉGEK, MAGÁNSZEMÉLYEK


Böszörményi Zoltán, az Irodalmi Jelen főszerkesztője

László Ferenc, operatőr

Games Play Kft., Gyorok

Lavinamix Construct Kft., Arad

DataSPOT Computers, Arad

Atrium Mall, Arad

Szakal Metal Kft., Arad

Astra Vagoane Călători, Arad

Brosovszky Akadémia, Arad

Sardori Kft., Arad

Kisiratosi Agrodor Mezőgazdasági Társulás

Kling Consulting Kft., Arad

Cloud IT Solutions Kft., Arad

Sio Tour Kft.

Anemone virágüzlet

Bacsilla Sándor

Bálint Enikő

Bold Ildikó

Kiss Ildikó

Ménesi Melinda

Nagy Andrea

Sipos György

Szécsi Ferenc

Szatmári Attila