Rólad szól! – a Csikyben is

Rolad_szol_sav

A Rólad szól! karaván április 21-én, csütörtökön Aradra is eljutott, ahol először 20 csikys diák véleményét kérték ki. A konzultáció nem holmi unalmas kérdéssorról szólt, hanem pörgősen és interaktív módon zajlott, táblagépek segítségével. A fiatalság aktuális témáira, mint pl. a tantervre, a szabadidő eltöltésére, illetve a továbbtanulásra vonatkoztak a kérdések. 

A konzultáció nem abból állt, hogy unottan pötyögtettük a táblagépeket, hiszen minden kérdés után alkalmunk adódott kifejtenünk válaszainkat. Amint azt Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke, a rendezvény moderátora elmondta:

„Úgy  gondoljuk, hogy a tanárok, szülők, politikusok nagyon sokszor nem megfelelőképpen értékelik meg, hogy melyek is a fiatalok tulajdonképpeni gondjai, mi érdekli őket valójában. Azokra a kérdésekre keressük a választ, melyek ma ténylegesen aktuálisak a fiatalok életében. Ezért járja az országot a Rólad Szól! karavánja 43 napon keresztül. Szeretnénk, ha minél többen részt vennétek ebben a történetben. Mi vagyunk az a generáció, akiknek bele kell szólniuk a döntéshozók dolgaiba. A Rólad szól! kezdeményezői pedig azok a fiatalok, akik a ti döntéseiteket végiggondolják, megírják, majd bekiabálják, majd kiállnak értük ott, ahol a döntéseket hozzák. A Rólad Szól! a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezése, amelynek kiemelt partnere a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége és támogatója a Communitas alapítvány.”

Pál Norbert, az AMISZ elnöke is jelen volt a nagyon jó hangulatú konzultáción. Az ehhez hasonló programok jó ötletnek bizonyulnak, hiszen a fiatalok vágynak arra, hogy meghallgassák őket, elvégre a jövő tényleg róluk szól.

További információkat a roladszol.ro honlapján olvashatunk, fotókat pedig a MIÉRT facebook-oldalán találunk.