„A Tantárgyverseny már a 18. század legelején kezdődött.” Mikes 2016 – díjkiosztó

Mikes_2016_dijkioszto_sav

Elérkezett az idei Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának utolsó mozzanata, a díjkiosztó. Április 20-án 9 órakor vette kezdetét az ünnepség a Jelen Ház nagytermében.

A díjkiosztó ünnepség vendége volt Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, dr. Nagy Éva, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Államtitkári Kabinetjének igazgatója, Bognár Levente, Arad város alpolgármestere, Pellegrini Miklós, Arad megye főtanfelügyelő-helyettese, Halász Ferenc, az RMPSZ alelnöke és Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke. 

Felszólalásukban a vendégek gratuláltak minden versenyző diáknak, és mindannyian kiemelték anyanyelvünk értékeit, illetve annak ápolásának szükségességét. Dr. Berszán István, a verseny országos bizottságának elnöke a legnagyobb nyertesnek nevezte magát, habár ő nem részesült semmiféle díjban vagy oklevélben. Egy érdekes eredettörténetről is beszélt a versenyt illetően: „A Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny nem 1971-ben kezdődött el, hanem a 18. század legelején. Volt idő, amikor egzotikus helyre vitték ki ezt a versenyt, Rodostóra. Mikes Kelemen ott fakultatív órák keretében tanult magyar irodalmat, és a nagy vesztese volt ennek az országos versenynek, annyira, hogy kitiltották az országból. De Mikes úgy gondolta, hogy az irodalom tágasabb a versenynél, és nyitott egy könyvet, hogy megírja az óvását ezen eljárás ellen. Nagyon eredeti óvásokat fogalmazott, nénjének írta mindezeket. Az idei verseny elnökeként szeretném kijelenteni, hogy elfogadjuk Mikes óvását, s az első országos verseny méltó győztesének nyilvánítjuk.”

A beszédek sora után a jól megérdemelt díjak kiosztása következett. A verseny győzteseinek az oktatási minisztérium díjait dr. Nagy Éva adta át. Az első helyezettek:
5. osztály: Balázs Hanna Imola (Kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum)
6. osztály: Giliga Orsolya (Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum)
7. osztály: Tankó Karola (Szentgyörgyi Váradi József Általános Iskola)
8. osztály: Kințel Alexandra (Nagykárolyi Vasile Lucaciu Általános Iskola)
9. osztály: Kozsokár Hanna (Szentgyörgyi Székely Mikó Elméleti Líceum)
10. osztály: Finta Klára-Enikő (Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium)
11. osztály: Kovács Péter Zoltán (Nagykárolyi Elméleti Líceum)
12. osztály: Csernik-Vass Áron (Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum)

Az RMDSZ különdíjait Faragó Péter, Magyarország kolozsvári főkonzulátusa különdíjait Mile Lajos főkonzul úr, az RMPSZ díjait Halász Ferenc alelnök, a Communitas Alapítvány különdíját pedig Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes adta át az elismerést kiérdemlő diákoknak. A Corvin Könyvkiadó, az Irodalmi Jelen, a Kreatív Kiadó és a Napsugár Kiadó részéről is gazdára talált egy-egy különdíj. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elismerését a legeredményesebb Arad megyei általános iskolás versenyző, Naschauer Kinga, a Csiky Gergely Főgimnázium nyolcadikos diákja kapta. Az utolsó két díjat a Csiky-Csuky diáklap részéről osztották ki egy-egy gimnazista és középiskolás diáknak, akik a verseny ideje alatt helyes megfejtést küldtek be a lapban megjelent rejtvényre. (A díjazottak részletes listáját hamarosan a verseny oldalán közöljük.)

A díjkiosztó végén Pellegrini Miklós elárulta, hogy jövőre Besztercén lesz az országos szakasz, és szimbolikusan át is adta a verseny zászlaját a besztercei csapat képviselőjének.

[Fotó: Antalfy Norbert, Bortoș Júlia, Ilona János]

« A 3 »

2 hozzászólás a(z) “„A Tantárgyverseny már a 18. század legelején kezdődött.” Mikes 2016 – díjkiosztó” bejegyzéshez

  1. Örvendetes a sok díj, különdíj, de ha felsoroljuk azokat akik díjakat ajánlottak föl akkor ezt nem tetszés szerint tesszük, hanem mindenkit felsorolunk. A Szabadságszobor Egyesület több mint ötven könyvet ajánlott föl versenyzőknek, bizottsági tagoknak, meghívottaknak.

    • Így van, és a szervezők köszönettel fogadták a Szabadság-szobor Egyesület felajánlását. A fenti bejegyzésben csak a verseny záróünnepségén átadott díjakat és különdíjakat soroltuk fel, a támogatók részletes listája a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának weboldalán, a Támogatók menüpont alatt található: https://www.csikygergelyarad.ro/?page_id=15093.

      Mivel az aradi rendezvénysorozat valóban nem jöhetett volna létre a nagylelkű támogatók segítsége nélkül, ezért ezt csütörtökön (április 28-án) külön bejegyzésben is jelezni fogjuk.

Hozzászólások lezárva.