Szókratész szürke pulóverben, fekete nadrágban

Haumann_Peter_sav

Platón: Szókratész védőbeszéde. Legyél őszinte: ez nem az a darab, amelyre – pusztán a címéből ítélve – észvesztve rohannál a színházba. Főleg ha diák vagy…

Ja, hogy Haumann Péter, a Nemzet Színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész adja elő? Sőt, évtizedek óta adja elő? Akkor már egy picit más a helyzet. Akkor azért „megér egy próbát”. 

Odaérkezel, hat lesz pár perc múlva, Haumann álldogál a Kamaraszínház bejárata mellett utcai öltözetben, beszélget másokkal. Érdekes. Nem készül? Nem sminkel?

Bemész, leülsz, rákészülsz, mindjárt jön az érthetetlen szöveg, naná, ógörögök, vagy mi. Nem vész, kibírható, egy óra, tán picivel több.

Haumann is bejön, pont ott, mint a többi néző. Nem megy fel a színpadra. Nocsak. Mosolyogva figyelmezteti a közönséget, hogy majd ne felejtsék el bekapcsolni a mobiltelefonjaikat az előadás után. Hehe, ez jó.

És még azután sem megy fel. Csak nekitámaszkodik a színpadnak, és csöndesen beszélni kezd Görögországról, Athénról, az Akropoliszról, az ógörög építészek és mesterek hozzáértéséről, amellyel a Parthenónt megtervezték. És Arész dombjáról, az Areopágoszról, ahol Athén városának bírái Szókratészt, a görög filozófust koholt vádak alapján halálra ítélték Kr. e. 399-ben. Na, ez egyre izgalmasabb. És még érthető is.

Hamarosan kiderül az is, hogy mivel vádolták meg Szókratészt. És hogy miként védekezett a bírái előtt. Ezt már fent, a színpadon mondja el Haumann Péter. Nem fennkölt hanghordozással, hanem egyszerűen, közérthetően, mintha csak folytatná a korábbi utcai beszélgetést. Nem fehér tógában, díszes korhű öltözékben, meg minden, hanem ugyanabban a szürke pulóverben és fekete nadrágban, amelyben bejött. Teljesen lazán, egyszerűen, mintha itt és most történne minden.

Egyetlen szék a díszlet, de Haumann szavaiból, hangjából, gesztusaiból megelevenedik a helyszín, életre kel a történet. Kétezernégyszáz évet lépsz vissza az időben, s a színész kinyújtott keze irányában ott látod Melétoszt, a vádlót, ott látod a bírákat is (éppen feléd, a közönség irányában, ne már, te nem szoktál vádolni, vagy mégis?), s ott látod a tanítványokat, akik menekítenék Szókratészt a börtönből, ha az engedné. Nem engedi. Önként kiissza a bürökpoharat és meghal. S ezzel jóslata is beválik, hiszen vádlóit, Melétoszt meg a többieket gyorsabban utoléri a bűn, mint őt a halál.

A nézőtér csendjét hangos taps váltja fel. Tapsolsz te is. Hisz ez tényleg jó volt! Egyszerű, közvetlen és hatásos. Hiteles.

Mesteri.