Határtalanul a közgázon

csoportkep-radna_sav

Az elmúlt héten iskolánk újabb Határtalanul projektben vett részt a budapesti Harsányi János Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola diákjaival. Vendégfogadó a 9. C közgazdaság osztály volt. 

A projekt szellemi terméke egy marketingterv kivitelezése volt, egy ékszereket árusító bolt számára, amelyik újrahasznosított alapanyagokból készíti el a termékeit. Ezek közül a termékek közül néhányat közösen elő is állítottak a diákok a kézműves foglalkozások keretén belül.

A négynapos közös program során, a szakmai munka mellett sor került városnézésre is, a március 15. alkalmából szervezett koszorúzáson való részvételre, ismerkedési játékokra, ezenkívül közös kirándulásra is Temesvárra, Kladovára, a máriaradnai kegytemplomhoz, a dévai, illetve a vajdahunyadi várhoz.

A közös pályázat egyik célja – az anyaországi és a határon túli diákok ismerkedése – már az első napon remekül megvalósult. Félórás ismerkedési játék után már felszabadult kacagástól volt hangos iskolánk díszterme.

A budapesti kísérő tanárok több szépirodalmi és szakkönyvet ajándékoztak iskolánknak és kifejezték szándékukat az iskolák közötti kapcsolat folytatására a projekt befejezése után is. Nagyszerű lehetőség számunkra, hogy közgazdasági profilú iskolával is fenntarthatunk kapcsolatot a jövőben.

Szintén a pályázat keretén belül a 9. C osztály áprilisban négy napra Budapestre fog utazni. Erről az útról is részletes beszámolóval fogunk jelentkezni.

[Fotó: K. Jonathán, Szabó Beatrix]