Március 11-től Aradon is vetítik a Saul fia című Oscar-díjas magyar filmet. Nemes Jeles László sokszorosan díjazott alkotása a náci koncentrációs lágereket nem kívülről, „biztonságos” távolságból, hanem közvetlen közelről, a főszereplő Röhrig Géza szemén és alakján keresztül mutatja meg. S a halálgyárak nyomasztó világába mi, a nézők is elkísérhetjük. Vele együtt próbáljuk meg túlélni a túlélhetetlent, elviselni az elviselhetetlent. Vele együtt próbálunk meg embernek maradni az embertelen körülmények között is…

Pénteken kora délután, a Saul fia első aradi vetítésén 12 csikys diák, egy tanár, és rajtuk kívül még egy idősebb aradi filmbarát ült az Atrium bevásárlóközpont 7-es számú mozitermében. Az alábbiakban a diákok véleményéből idézünk. 

Ha valaki hardcore brutalitásra, akcióra és speciális effektekre számít, az nem fogja megkapni. Az elején furcsálltam azt, hogy csak de csakis a főszereplő körül forog a kamera, így a háttérben történteket nem mindig láttam, de ez, gondolom, azért volt, hogy a néző az ő szemszögéből láthassa a történéseket. Viszont abban a pár pillanatban, amikor nem láttam az arcát vagy a tarkóját, akkor már arra gondoltam, hogy vajon hol van… (Kocsis Hedvig)

A film elképesztő és megrázó… Mikor vége lett, nem tértem teljesen magamhoz… Még ott maradtam egy kicsit a film világában… Nagyon magával ragad és átélhetővé teszi a holokauszt borzalmait… Tényleg mindent, abszolút MINDENT a főszereplő szemével látsz és rövid idő alatt azonosulsz vele, mintha te magad lennél ott… (Tóthpál Béla)

Nekem az tűnt érdekesnek, hogy annak ellenére, hogy csak másfél nap eseményeit mutatja be, mintha a nappal és az éjjel egybefolyna, elvesztődik az időérzék és minden egy nagy zűrré és őrültséggé mosódik át. (Máthé Noémi)

Amikor kijöttem a teremből, az első gondolatom az volt, hogy miért épp ez a film kapta meg az Oscar-díjat? Aztán elgondolkodtam azon, hogy a főszereplő miért épp azt a célt tűzi ki magának? Ott, a szörnyűségek közepette szüksége van valamire, ami hajtja, segíti, amiben reményt lát. Szerintem a díj megnyerésénél nagy szerepet játszhatott az, ahogyan a film hat ránk… Az embereknek az ismert szörnyűségek után is szükségük van a reményre. A tudatra, hogy akkor, ott, a megpróbáltatások között is voltak, akik erőt tudtak venni magukon, felálltak és küzdöttek a végsőkig! (Mészár Tamara)

…Felkavaró volt. Nem nagyon tudtam megszólalni utána. És nem a borzalmak látványa miatt, hiszen a film nem arra koncentrál. Egy ember, aki már-már érzelemmentesen szolgál egy halálgyárban, végül azért küzd, hogy a fia (?) megkapja a végtisztességet, és a zsidó hagyományoknak megfelelően legyen eltemetve. S a film befejezése előtt, mielőtt jön a lehengerlő és elkerülhetetlen vég, Saul mosolya hozza el a „felszabadulást”… Ha létezik pokol, a film egy-két jeleneténél azt gondoltam, hogy ez az! (Czank Vivien)

Máskor, ha vége a filmnek, mindenki felpattan a székről, sietve kimegy, és hangosan beszélget a barátaival, telefonál stb. Most viszont, a Saul fia után, mindenki ülve maradt, a film világában maradt még. Ahogy kiértünk a moziból, a folyosón is lassan mentünk, és alig beszélgettünk. Furcsa volt. (Tapasztó Cyntia)

[További véleményeket is szívesen várunk, hozzászólások formájában.]