Zrínyi, n-edszer

Zrinyi_verseny

Utána számolhatunk, mennyi is az az n, de most nem ez a fontos. Sokadik (egész pontosan 25.) alkalommal rendeztük meg február 19-én, péntek délután a Csiky Gergely Főgimnáziumban a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei szakaszát. 

Bár pontos számokat is írhatnánk, de még valaki azzal vádolna meg, hogy matekes készítette a beszámolót… Tehát csak nagy vonalakban: a másodikosoktól a végzősökig (tizenkettedikesekig) majdnem 300 diák versenyzett, abból kb. 100-an a Csikyből. Volt, akinek nehezebbnek tűnt, de volt, aki nagyon optimistán jött ki a 60, 75 vagy 90 perces munka után. A diákok a saját kódjukkal már tudhatják az elért pontszámukat, de volt olyan is, aki a javítókulcs alapján már péntek este kiszámolta azt. Az Arad megyei eredményekre még várni kell néhány napot.

Az eredményhirdetés március 3-án lesz a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében. Mint minden évben, a díjak anyagi hátterének biztosítására szívesen fogadunk pénzbeli vagy tárgyi adományokat. A támogatók a szervezőknél jelentkezhetnek, azaz Spier Tündénél, Matekovits Mihálynál és Kiss Annánál.