Implom József helyesírási verseny

implom_2015

Ha itt a január, akkor kezdődnek a versenyek is. Ezek közül az első az Implom József helyesírási verseny. Bár még vakáció van, de a verseny időpontja miatt – ami 2016. január 16. (szombat), 10 óra – már most szeretnénk felhívni a 9–12. osztályosok figyelmét.

Mit kell tudni a versenyről? Két részből áll: egy tollbamondásból és egy feladatlapból. A tollbamondás időtartama nincs korlátozva, a feladatlap kitöltésére pedig kb. 90 perc áll a diákok rendelkezésére. Összesen 200 pontot lehet összegyűjteni, és legalább 130 pontot kellene elérni a továbbjutáshoz. A továbbjutók száma korlátozott: Arad megyéből 4 tanuló mehet tovább az országos döntőre, amit 2016. február 4–6. között rendeznek meg Sepsiszentgyörgyön.

Noha 2015 szeptemberében megjelent A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása is, idén még a feladatlapok csak olyan szabályok ismeretét kérik számon a versenyzőktől, amelyek nem változtak.

Azoknak, akik még nem vettek részt ezen a versenyen, de szívesen megtekintenék, hogy mire számíthatnak, amennyiben jelentkeznek, figyelmükbe ajánljuk a tavalyi tételsort (tollbamondás, feladatlap, megoldási kulcs), amit annak idején iskolánk honlapján is közzétettünk. A versenyszabályzatot is lehet tanulmányozni, ide kattintva.

Jelentkezni a magyartanároknál lehet. Jó felkészülést mindenkinek!