Apró dolgok, színek, pillanatok…

2016

Új év, újévi jókívánságok. Az alábbiakban három weblapszerkesztő újévi jókívánságát közöljük. Ezekhez ti is hozzászólhattok, kiegészíthetitek őket.

Idén is beköszönt ez a csodás nap,
Csikysek buliznak az éj leple alatt.
De mikor elüti az óra az éjfélt,
A kisdiák felugrik, s kiáltja: B.Ú.É.K.!!!
Majd… óóó, már csak másfél hét… 🙁
Weblapszerkesztők még most sem nyugszanak,
Pár sorban köszöntik az Újévet, s csak azután buliznak.
(Back Annamária)

Nem szeretném, ha valaki rám aggatná a ’közhelyes’ jelzőt. Ki szeretné? Éppen ezért senkinek sem kívánok önmegvalósításokkal teli évet. Jó évet sem. Boldogat sem. S főként szerelmekkel telit nem, hiszen nem tudhatom, kinek mi hiányzik az életéből, s ha valami hiányzik is, azt nem ezektől a szavaktól fogja megkapni. De mégis mit kívánok? Apró dolgokat, hiszen a nagy ötletek és gondolatok jönnek maguktól is. A nagyok a kis dolgokból születnek. Színeket, pillanatokat, szavakat és zenéket. Nyári estét vattacukor éggel, őszi biciklisétákat, a hideg estéken pedig a legpuhább takaród. És nem, nem vagyok romantikus, de ezek a legklasszabb dolgok. Ezek azok a pillanatok, amelyek mindenki számára igaziak. (Bold Barbara)

Az újév itt van, unalom már nincs,
Légy mindig vidám, hisz ez a legnagyobb kincs.
Sokat beszélek én, de most megállok,
és sikerekben gazdag, boldog újévet kívánok!
(Kurunczi Enikő)