Weblap-évforduló és a média

weblap_5_eves_sav

5 éves az iskolánk weblapja. Az idei Csiky-napok nyitányaként, 2015. december 10-én, csütörtökön ezt ünnepeltük meg, illetve a média szerepéről, befolyásáról folytattunk fórumbeszélgetést szakmabeliek és csikys diákok közreműködésével. A tematikus versenyek értékelésére és az eredményhirdetésre is ekkor került sor.

Weblap_bemutatas_20102010. december 20-án, az akkori Csiky-napon mutattuk be a Csiky weblapját. Majdnem fél évig tartott az előkészítése, ebben Veress Dávid, akkori végzős diák vállalt oroszlánrészt. (Megjegyzés: 2004-ben kísérleti jelleggel készült már egy weblap, amely néhány hónapig működött csak, s főként a korábbi iskolai évkönyvek rövidített anyagait tartalmazta.)

2011 októberében egy adatbázis-alapú WordPress-oldalra tértünk át, amelynek programozását volt tanítványunk, Ilyés Levente végezte el. 2013 áprilisában egy komolyabb „ráncfelvarrást” hajtottunk végre a kinézeten és a menüszerkezeten, azóta pedig a mai formájában látható a Csiky Gergely Főgimnázium honlapja.

A weblap működtetésében, a szerkesztési munkában előbb egy, majd egyre több diák vett részt. Tavalyelőtt 11, tavaly 16, idén pedig 18 fős csapat dolgozik a weblapos hírek előállításán. Az évfordulós rendezvényen közülük három végzős szerkesztő, Sipos Szilárd, Bortoș Júlia (XII. C) és Tóthpál Béla (XII. A) mutatta be feladatkörét és azt, hogy miben alakította, segítette őt a weblapszerkesztési munka.

Zsori_BlankaVeres János szervergazda a Csiky-honlap és más aradi weblapok közötti különbséget ecsetelte, majd az első diákszerkesztő, a jelenleg Kanadában tartózkodó Zsóri Blanka jelentkezett be Skype-on (legalábbis hangilag, mert a mozgókép nem akart működni). Számára a weblap-fotósi munkakör igen hasznos gyakorlatnak bizonyult későbbi tanulmányaiban a Temesvári Tudományegyetem Művészet és Design Karának Fotográfia szakán.

A média tájékoztat és/vagy befolyásol – erről a témáról folytattunk fórumbeszélgetést a rendezvény további részében Pálfi Kinga televíziós szerkesztő, riporter, illetve László Ferenc operatőr közreműködésével. Mindketten jó ismerősei a csikyseknek, hisz évek óta segítik és dokumentálják az iskolai és kollégiumi tevékenységeket, rendezvényeket kisfilmes pályázatokat. Pálfi Kinga a megbízható avagy kevésbé megbízható hírforrásokra, a hatásvadász címekre s a megtévesztő hírszerkesztésre vonatkozó kérdésekre válaszolt, László Ferenc pedig egy általa szerkesztett videó segítségével mutatta be a vizuális torzítás és megtévesztés néhány esetét, végül Pataky Lehel Zsolt, az aradihirek.ro szerkesztője, illetve Gál Zoltán Csaba, a Nyugati Jelen újságírója fejtette ki röviden a témával kapcsolatos véleményét.

Az évfordulóval, illetve a fórumbeszélgetés témájával kapcsolatos versenyt Mikes Sarolta nyug. magyartanár, illetve Ruja Ildikó magyartanár értékelte, a díjazottak nevét pedig Nyári Andrea magyartanár, illetve Ilona János számítástechnika tanár, a weblap szerkesztője ismertette. Az iskola honlapját népszerűsítő reklámszövegek közül a zsűri a hatodikos Sallai Krisztina versét értékelte a legjobbként. Őt Mészár Anna Orsolya és Tóthpál Eszter (VII. A, 2. díj), Csapó Vivien, Gál Zsuzsa Dorottya, Rudolf Judith, Sallai Eszter (VII. A, 3. díj), valamint Back István Levente (VI. osztály, dicséret) követte. A fórumbeszélgetés témájára beküldött írásművek mezőnyében Sipos Szilárd (XII. C) In medias res c. verse érdemelte ki az első díjat. Bold Barbara (XI. A) Fogyasztói társadalmunk sekélyében fulladozva c. írása második díjas lett, Birta Andrea (XI. A) Tipor az emberfaló század c. verse, illetve Czank Vivien (XI. A) A média hatalom c. írása pedig dicséretet érdemelt.

A weblap szerkesztői, valamint a rendezvény meghívottjai egy-egy vadonatúj, Csiky-logóval ellátott trikót kaptak ajándékul az iskola vezetősége részéről, majd mi más lehetett volna a végszó a rendezvény végén, mint az, hogy „Viszlát 5 év múlva!” Tehát a Csiky-weblap 10. évfordulóján. 🙂

[Fotó: Szilasi Róbert, Zsámbok Zoltán]