AMISZ-Mikulás a Jelen házban

AMISZ_Mikulas_2015_sav

Idén is sor került az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet által megrendezett Mikulás-napra, amelyen az összes aradi magyar óvodás és kisiskolás részt vehetett a Jelen ház dísztermében. 

December 4-én délelőtt a kolozsvári Puck bábszínház majdnem egyórás előadást tartott a gyermekeknek, akik minden bizonnyal élvezték azt. Utána jött el a várva várt pillanat, pontosabban nem is egy pillanat, hanem a Mikulás. Megérkezett, becammogott, a gyermekek bátran és hangosan énekeltek, tapsoltak és többen verseltek is neki.

Majd elérkezett a délelőtt fénypontja, az ajándékok kiosztása. Az óvodások már messziről, néma csodálattal szemlélték a csomagokat, és alig várták, hogy a kezükben tarthassák az őket megilletőt. Miután megkapták, meg is köszönték a Mikulás bácsinak az ajándékot, megígérték, hogy jók lesznek jövőre is, és büszkén kijelentették, hogy ők már most várják a jövő évi Mikulás napot.

[Fotó: Csomós Roland]

« A 2 »