Kolozsváron töltött hosszú hétvége

Kolozsvari_hosszu_hetvege_sav

2015. november 20–22. között rendezték meg a középiskolások idei hosszú hétvégéjét a Kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. Erre az ország számos pontjából érkeztek végzős és tizenegyedikes diákok, hogy betekintést nyerjenek az egyetemi élet kutatói, illetve oktatói munkájába. Iskolánkból 8 diák – Bold Barbara, Csomós Roland, Ilona Judit, Sipos Walter (XI. A), Ilona Eszter, Simpf Erika (XII. A), Dohor Tamás, Sipos Szilárd (XII. C) – vehetett részt az egyetem által szervezett rendezvénysorozaton, akik Czeglédi Csilla tanárnő kíséretében érkeztek meg Kolozsvárra.

Pénteken dél után néhány perccel érkeztünk meg a kolozsvári vonatállomásra, ahonnan húszperces séta után jutottunk el az egyetem főépületébe. Ebéd után Nagy László rektorhelyettes köszöntötte a vendégeket, majd a 2012-es londoni olimpiáról, annak társadalmi és környezeti hatásairól, illetve a tanulási folyamat matematikai modelljéről hallgattunk előadást. A délután további részében mindenki érdeklődésének megfelelő előadásokon vett részt, hiszen egyszerre párhuzamosan is zajlott egy-egy esemény. Volt, aki az ásványok csodálatos világába, más a közgázos diákéletbe tekintett be, de olyan is volt, aki a slam poetryről hallgatott előadást. Vacsora után filmvetítésen ve(he)ttünk (volna) részt. (De a hosszú út miatt már nagyon fáradtak voltunk, ezért azt inkább kihagytuk. 🙂 )

Szombaton reggel ismét a főépületben találkoztak a középiskolások, akik ezután kisebb csoportokra oszlottak. Az egyik csoport a botanikus kertben ismerhetett meg egzotikus növényeket, mások a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karon vettek részt egy marketinggyakorlaton, de lehetőség volt a Bölcsésztudományi Kar által szervezett előadáson is részt venni, vagy akár a pedagógusi hivatás szépségeiről műsort hallgatni. Az érdeklődők késő délután még kolozsvári sétára is indulhattak.

Az utolsó napon ismételten sok-sok előadás várt a középiskolásokra, első körben karrier tanácsadáson vettünk részt, majd a Kolozsvári Magyar Diákszövetség mutatkozott be, de néhányan a Matematika és Informatika Kar bemutatására voltak kíváncsiak. A zárszót Soós Anna rektorhelyettes mondta el, utána ebédeltünk és visszaindultunk. Este kilenckor robogott be vonatunk az aradi állomásra, s akkor már mindenki várta, hogy végre hazaérjen.

[Fotó: Csomós Roland]