Mákvirág-díjas diákok és Ezüstgyopár-díjas tanárok Szovátán

Ezustgyopar_Makvirag_2015_sav

Október 7. és 11. között Szovátán táboroztunk, mi, a 2014–2015-ös tanév Mákvirágjai: Back Annamária (bronz fokozat), Ilona Judit (ezüst fokozat) és Sisa Rihárd (arany fokozat). (Kovács Henrietta gyémánt fokozatú Mákvirág-díjas, a Csiky tavalyi végzőse, egyetemi teendői miatt, sajnos, nem tudott velünk lenni a táborban és a díjátadáson.) 

Október 7-én, szerdán hajnalban indultunk, majd kisebb-nagyobb akadályokat (vonatkésés miatt lekésett autóbuszokat) leküzdve megérkeztünk Szovátára, a Teleki Oktatási Központba. Az ottani napok alatt sok élményben volt részünk. Sokat énekeltünk gitárkísérettel, de a csocsó és ping-pong asztal sem pihent sokat. Csapatösszerázó feladatokat Gulyás Bea (volt csikys Mákvirág) készített nekünk. Például: szájjal tartottunk egy kanalat, és a rajta lévő tojást kellett eljuttatnunk a tervezett helyre, eszperente nyelven kellett szavakat értelmezni, kártyákat keresgéltünk a szálláson, szókereső játékokat játszottunk stb.

Érdekes és izgalmas kihívásokba csöppentünk a városba való kimenőkön is. Egy listán feltüntetett tárgyakat kellett beszereznünk a helybeli lakosoktól, például, egy cserép virágot, patkót, elromlott mobiltelefont, tükörtojást, kötényt, 2013-as újságot stb.

Egy délután Lászlófy Pállal, azaz Pali bácsival, az RMPSZ tiszteletbeli elnökével is találkoztunk, aki nélkül ma nem lenne Mákvirág-díj, illetve -tábor. Érdekes mondanivalója után harmonikázott nekünk, mi pedig éneket tanultunk tőle.

Szombaton sor került a várva várt díjkiosztásra. Ekkorra már a TOK jócskán megtelt pedagógusokkal is, addig ugyanis szinte csak mi, „Mákok” voltunk ott. Hiszen azon a szombaton nem csak a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő diákokat díjazták (Mákvirág-, Bolyai Farkas-, illetve Kós Károly-díjjal), hanem az oktató-nevelő munka mellett közéleti tevékenységet is kifejtő pedagógusokét is. Arad megyéből három pedagógus is Ezüstgyopár-díjban részesült: Ezustgyopar_Makvirag_2015_nevekSzívós Helén nyugdíjas tanítónő és leánya, Péter Dalma tanító (Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola), illetve Ilona János számítástechnika szakos tanár (Csiky Gergely Főgimnázium). Ezúton is gratulálunk nekik! Az ünnepség házigazdája,
Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök, illetve Király András oktatási államtitkár köszöntötte a díjazottakat, majd Szőcs Judit, az RMPSZ tanácsadó testületének tagja és Virág Erzsébet közép-erdélyi alelnök ismertette az Ezüstgyopár-díjas pedagógusok laudációját.

Az ünnepség beszámolója és a díjazottak részletes listája ITT, az RMPSZ honlapján tekinthető meg.

Még csak annyit: a Mákvirág-táborban végig jó volt a hangulat. Még éjjel 3-kor is! 😛 Megtiszteltetés volt számunkra, hogy ott lehettünk, köszönjük szépen az élményekkel teli napokat!

[Fotó: Back Annamária, Ilona János, Ilona Judit]

« A 2 »