Czeglédi Csilla matematikatanárral beszélgetünk a VII. osztály szinte rémisztően kihalt osztálytermében. (Tanévzárás után milyen is lenne egy osztályterem?…) Iskolaévekről, tanulásról, tanításról, no meg a sokféle kézműves foglalkozásról, amellyel Csilla a diákokat is megörvendezteti.

– „Több mint három évtizedes pedagógusi pályám alatt még soha ilyen jó (kiváló?) képességű osztálynak nem voltam az osztályfőnöke. Ha korábban volt olyan érettségizőm, akinek későbbi sorsa aggódással töltött el, a 2006-ban végzett tanítványaimmal kapcsolatban ilyen kételyeim nincsenek.” Így ír Ujj János, egykori osztályfőnököd egy régebbi iskolai évkönyvben a 2006-ban végzett XII. A-ról. Te is ahhoz az osztályhoz tartoztál. Milyen emlékeid vannak a többiekről s az évfolyamtársakról? Tartod a kapcsolatot velük, illetve egykori osztályfőnököddel?
– Tartom velük a kapcsolatot, sőt igyekszem minél sűrűbben szervezni egy-egy osztálytalálkozót. Múlt karácsonykor, például, a fél osztály összegyűlt, jövőre pedig meglesz a tízéves érettségi találkozó. Az oszival és Ujj Ági nénivel is összefutok néha, és olyankor beszámolok nekik arról, hogy hogyan alakult az életem, a karrierem. 

– 2005-ben a Csiky adott otthont a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának. Szintén 2005 tavaszán a csapatunk megnyerte a Wieser Tibor Kupa Atlétika Versenyt. 2006. június elsején került sor az I. Mazsorett-fesztiválra is Aradon, a Csiky szervezésében. Hogyan emlékszel vissza diákkorod izgalmas, eseménydús időszakára? Mit jelentett számodra a mazsorettcsoportban való részvétel?
– A mazsorettcsoportot mi indítottuk el kilencedikben, Erdei Emese tanárnő vezetésével. Negyvenen voltunk az elején, és az első fellépés után a ruhánk egyből tönkrement a mosásban. Később lett már szebb ruhánk, indult egy második csoport is, fellépésekre jártunk, Magyarországra is. Négy éven át a csoport tagja voltam, és nagyon tetszett, hiszen mindig is szerettem mozogni, sportolni. A diákkorom időszaka? Hát, én még egyszer végigjárnám a líceumot, hiányzik. Mindig is szerettem tanulni, versenyekre jártam (többnyire matekversenyekre), amit csak lehetett, kipróbáltam, mindenben részt vettem.

– Hová vezetett az utad az érettségi után? Hogyan került képbe a matematika?
– Először azt mondtam: Isten ments, hogy tanár legyek. Elvégeztem a könyvelés és gazdasági informatika egyetemet, de az első két állásinterjúm nem sikerült, ezért úgy gondoltam, hogy az nem nekem való. Elvégeztem a matematika-informatika egyetemet szintén itt, Aradon, majd egy évig Péter András tanár úr kis asszisztenseként órákat látogattam. Tavaly Gájban kezdtem a tanítást, idén pedig a Csikyben és a zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskolában dolgoztam.

– Milyen érzés volt az egykori iskoládban immár tanárként átlépni az osztálytermek küszöbét és a kisdiákok elé állni?
– Most már megszoktam, de amikor 2007-ben fél évig helyettesítő tanárként tanítottam, az nagyon fura volt. A nagyobb diákok mind ismertek, és számukra is furcsa volt, hogy én most a katedra másik oldalán ülök. Idén inkább a nagy létszámú hetedik osztály hökkentett meg, de őket is hamar megszoktam.

– Mindenki láthatta az elmúlt tanévben, hogy száz százalékosan „benne voltál” az eseményekben. A tanórákon kívül számos kirándulásra, versenyre, szakmai látogatásra kísértél el csikys diákokat, miközben, gondolom, a zimándújfalui iskolában is sok tennivalód lehetett. Hogy jutott idő ennyi mindenre?
– Ennek a titka a pontos tervezés. Az időm be van osztva szépen, reggeltől estig. Igen, az elmúlt hónapokban kétszer utaztam diákokkal Nagyváradra, azonkívül Besztercén, Budapesten, Kolozsváron, illetve Sepsiszentgyörgyön is voltam.

– Hol érzed magad jobban: a vidéki, csöndesebb általános iskolában, vagy a Csiky „nagyvárosi” forgatagában?
– Zimándon kisebb, családiasabb a tanári közösség, itt, a Csikyben viszont a gyerekekkel lehet jobban dolgozni, számíthatok szülői segítségre. Választani nem tudok, ide is, oda is szívesen mentem.

– A facebook-oldaladon egy halom olyan képet találunk, amelyeken a zimándi vagy aradi gyerkőcökkel látni téged mindenféle rendezvények, ünnepségek alkalmával, lazán, vidáman, egészen baráti hangulatban. Jól sejtem, hogy számodra a tanárság nem afféle szigorú, komor, távolságtartó szerepet jelent? Hogy látod ezt?
– Az első reakció, amikor belépek az osztályba, hogy a diákok csodálkozva néznek, vajon tényleg én vagyok-e a tanár. Idősebb kollégák pedig, akik nem ismernek, olykor észre sem vesznek az osztályban. A matekot, ami azért nem tartozik a könnyű tantárgyak közé, próbálom minél viccesebben, oldott hangulatban tanítani. Ha viszont túl zajosak a gyerekek, vagy fegyelmi gondok adódnak, akkor szépen megfordulok, teleírom a táblát, és jelzem, hogy jövő órán dolgozat. Vagy elkezdem írni a házi feladokat a táblára, és addig írom, amíg csönd lesz.

– Szintén a facebook-os képekből, illetve most már a csikys weblapról is tudhatjuk, hogy a kézműves foglalkozások lelkes hódolója és terjesztője vagy, otthon és a munkahelyen, az iskolában is. Ez a „hobbid” honnan származik?
– Kicsi koromtól kezdve foglalkoztam mindenfélével, anyukámmal és a testvéremmel együtt mindig készítgettünk valamit otthon. Az egyetemen, valamelyik analízis-vizsga előtt az egyik kolléganőm mutatott egy internetes képet egy origami virágról. Az, persze, érdekesebb volt, mint a vizsgatételek tanulása, úgyhogy azonnal kipróbáltam, elkészítettem, majd át is alakítottam a papírvirágot. Esküvőkre, családi ünnepségekre, barátok kérésére készítek viráglabdákat, hattyúkat, pávákat, egyebeket, de a mikelakai és az UTA-téri Libra könyvesbolt díszítéseit is rám bízták. Ihletet, ötletforrást az interneten találok.

– Gondolom, kedvelik a diákok, ha a tanév elején még üres, kopár osztályterem szép lassan megtelik a munkájuk gyümölcsével, egyre több és több papírfigura, vagy természetes anyagokból összeállított dísz kerül oda.
– Igen, természetesen örülnek ezeknek, és a kollégák részéről sem volt még panasz emiatt. A zimándújfalui osztályom termét, például, a szivárvány színeiben pompázó papírpillangókkal díszítettük fel év közben, az osztálytermek névtábláját pedig magyar népi motívumokat felhasználva készítettük el.

– Mit szeretnél elérni tanárként, vagy magánemberként a közeljövőben, illetve később?
– Továbbra is szeretnék gyerekekkel foglalkozni és átadni nekik, amit tudok, matekot és kézimunkát is. Nagy örömmel ülök be a gyerekek közé, velük együtt játszom, kézműveskedem, s ezzel talán boldog pillanatokat is ajándékozok nekik. Szeretnék minél több iskolán kívüli tevékenységet is szervezni a diákoknak. A zimándi osztályomnak a négy matekórán kívül egy kézimunkaórát és egy táncórát is tartok.

/ A „hivatalos” interjú után Csilla megmutatja a magával hozott néhány jellegzetes kézimunkáját: a 2400 darabból álló papírvázát, a 6-700 darabból álló hattyút, a hímzett arcú cicapárnát, a quilling-technikával díszített tojásokat, a ragasztott spárgakosarat, a kávészem-sünit, a papír-tavirózsát, no meg a matematikához szorosan kötődő Kolumbusz-kockákat. Hamarosan lelkes csodálói is akadnak egy kolléganő kisgyermekei személyében, ő pedig türelmesen magyarázni kezdi nekik a papírváza készítésének receptjét. /

[Fotó: Czeglédi Csilla, Ilona János]

« ‹ A 3 › »