Ide lábam, ne tova! – A hetedik…

Neptancgala_2015_sav

Sablonos riporteri fordulat úgy kezdeni egy beszámolót, hogy valamely rendezvényen nagyon sokan voltak, még a csilláron is lógtak. A Csiky Gergely Főgimnázium idei tanévzáró néptáncgáláján, június 2-án a csillár ugyan szabadon maradt (merthogy elég magasan is van), viszont az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagyterme zsúfolásig megtelt. A fellépő kis- és nagydiákokon kívül nagyon sok szülő, nagyszülő, rokon, pedagógus és diáktárs érezte fontosnak részt venni a változatos, színvonalas hagyományőrző rendezvényen. 

Éppen hét évvel ezelőtt tanította be Sztankó Károly néprajzkutató, magyar–néprajz szakos tanár, néptánc- és drámapedagógus az akkori kollégiumi csoportnak azt a szatmári táncot, amelyet később már a nagyközönségnek is előadtak. Ezért volt az idei Ide lábam, ne tova! néptáncgála alcíme A hetedik. És, sok más tánc mellett, a szatmári tánc sem hiányzott az idei műsorrendből.

„Bemelegítőként” a Kárpát-medence legvirtuózabb táncát, kalotaszegi legényest, csárdást és szaporát adták elő iskolánk néptánccsoportjának végzős diákjai, Gáll Csilla, Szlávik Nóra (XII. A), Bablina Norbert (XII. C), valamint a XI. A osztályos Sisa Rihárd. A végzősöknek szánt jelképes búcsúajándékot Sztankó Károly adta át, azzal a reménnyel kísérve, hogy a jövőben is folytatják majd a népi hagyományok ápolását abban a környezetben, ahová kerülnek.

A legnagyobbak után a legkisebbeket szólította színpadra a két műsorvezető, Kis Zsuzsanna és Demeter Márk Cristopher (XII. A). Az előkészítő osztályosok énekes-táncos gyermekjátékokat, az első osztályosok pedig dél-alföldi és felvidéki gyermekjátékokat, illetve dél-dunántúli ugróst adtak elő. Karsai Zsigmond adatközlő táncával, egy lőrincrévi pontozóval folytatódott a műsor, a tizenegyedikes Sisa Rihárd (XI. A), a nyolcadikos Kecskés Lóránd és a hetedikes Magyari Zoltán előadásában, majd a második osztályosok egy vidám, felszabadult kalocsai lakodalmast mutattak be, a saját énekhangjukkal kísérve.

A középiskolás néptáncosok, fiatalabbakkal kiegészülve, először az elmúlt tanévben tanult székelyföldi tánccal léptek fel, mégpedig székely verbunkkal, forgatóssal és szöktetőssel. Őket a harmadik osztályosok követték, rábaközi táncokkal, dél-alföldi ugróssal, valamint somogyi kanásztánccal, üvegessel és ugróssal. Ezután következtek a már korábban említett szatmári táncok a középiskolások és a náluknál némileg fiatalabbak előadásában, majd kalocsai csárdással és marssal mutatkoztak be a negyedik osztályosok.

Iskolánk kórusa Szabó Csilla zenetanárnő irányításával népi énekeket adott elő Kodály Zoltán gyűjtéséből, majd ünnepélyes percek következtek. Sztankó Károlyt közelgő (60.) születésnapja alkalmából Khell Levente tanító, a Csiky vezető tanácsának tagja, maga is régi néptáncos köszöntötte fel, Matekovits Mária, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Arad megyei elnöke pedig az országos szervezet nevében nyújtotta át az EMKE-díjat a csikys néptánccsoportok koreográfusának. Az ünnepelt meghatott szavai után egy igazán lendületes széki tánccsokorral ért véget a néptáncgála, a nyolcadikosok és a „nagyok” előadásában.

[Fotó: Bortoș Júlia, Ilona János]

« A 2 »