Határtalanul aranyosokkal (5.) – Első nap BUDAPESTEN

Aranyosokkal_Budapesten_hetfo_sav

A Csiky Gergely Főgimnázium IX. A osztályának diákjai Back Mária és Sipos Gabriella tanárnők kíséretében a Határtalanul pályázat keretén belül Budapestre látogattak a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanulóihoz.

Március 23-án, hétfőn elérkezett a nagy nap, amit mindannyian oly régóta vártunk, 8 órakor a busz indulásával együtt kezdetét vette a „budapesti kaland”. Útközben mindenki hasznosan töltötte az idejét, volt, aki olvasott, más zenét hallgatott, beszélgetett. 

Észre sem vettük, hogy megérkeztünk a napfény városába, Szegedre, ahol különböző helyi nevezetességeket látogattunk meg. Megtudhattuk, hogy 1879-ben a szegedi nagy árvíz szinte a teljes várost megsemmisítette. Megismerhettük a Dóm-téren lévő impozáns templom lebilincselő történetét. Kiderült, hogy Szentgyörgyi Albertet is fűzik szálak Szegedhez, ugyanis a Szegedi Szerves és Szervetlen Kémiai Intézetben állította elő a C-vitamint. Megcsodálhattuk a Szegedi Tudományegyetemet, eljutottunk a Dugonics térre, a Klauzál térre, ahol valószínűleg a Kossuth-nóta keletkezett, illetve a Széchenyi térre is. A Boszorkánysziget is közszemlére került, ahol annak idején 13 boszorkány máglyája égett.

Szeged után folytattuk utunkat Budapest felé. Megérkeztünk, lepakoltunk a csillebérci szállásunkon és indultunk is tovább, az aranyosok iskolájába. Ott először a gyümölcsöskertet jártuk be, ahonnan festői kilátás nyílt a városra. Ezután a kápolna alagsorába kalauzoltak minket, ahol Patkó Lajos, az iskola igazgatója részletes beszámolóját élvezhettük a kápolna és az iskola keletkezésének történetéről. Horváth Zsóka nyugalmazott történelemtanárnő is hasznos tudnivalókkal látott el, majd Závodszky Mara biológiatanárnő beszélt a reál tudományok előnyeiről, azoknak az iskolán belüli tanulmányozásáról. Rögtön ezután a népzene és néptánc varázslatos világába nyertünk betekintést az Arany-teremben, ahol megmozgattuk „vén” csontjainkat, és két új népdalt is tanultunk. Ennyi esemény (és az Arany János-szobor megkoszorúzása) után következhetett a jól megérdemelt vacsora. Miután mindenki jóllakott, lefoglaltuk magunkat egy „különleges” teremben, zenével, könyvekkel és mindennel, ami egy tinédzser álma.

[Fotó: Drig-Bálint Szilvia]